Mecseki Láthatatlanok nyomában 56

Helyszín: Mecsek
Táv: 56 km
Szint: 1823 m
Időpont: 2013.10.26.
Rajthely: Zobákpuszta

Ha előző beszámolómban dicsértem az "Éger-völgy 40" teljesítménytúrát, akkor a "Mecseki Láthatatlanok nyomában 56" túráról egyenesen csak szuperlatívuszokban lehet említést tenni. Níugodt szívvel állíthatom, hogy az eddigi legjobb túra, amin valaha részt vettem. Nem is értem, hogy eddig miért nem voltam ezen a rendezvényen (igaz túl régóta nem is rendezik meg, idén ez volt az 5. alkalom), de ezek után feltétlenül ott a helyem minden évben. A rendezők nagyon kitettek magukért, minden dicsértem az övék! 
Maga a rendezvény egyéb iránt nemes célt hívatott szolgálni, mégpedig emléket állítani az 56'-os forradalom leverését követően a Mecsek erdeiben tevékenykedő szabadságharcos csapatoknak. Bevallom, mindezidáig magam sem sokat tudtam róluk, de a rendkívül igényes itinerben található leírásnak és a szervezők elbeszéléseinek köszönhetően kicsit sikerült jobban megismernem az akkori eseményeket. No igen, az itiner, az külön kategória. Természetesen nem csak az 56'-os eseményekről kaphatunk részletes ismertetőt, hanem laminált, színes "Cartographia"-s térképet, útvonalleírással együtt is mellékeltek!
Na de akkor lássuk is, hogy miként festett a túra. Kora hajnali kelést követően 6 órára érkeztem meg Zobákpusztára, ahol a Vargánya Tanyánál található rajtban már 5 órától fogadták a rajtolni vágyókat. Nevezést követően picit még várakoztunk, hátha beesik még 1-2 sporttárs, mert a tényleges rajtot (Püspökszentlászló) korabeli járművekkel közelítettük meg. Végül ezzel a fordulóval öten mentünk át egy Csepel 344-es teherautó platóján (1. kép). 

Nagyon nagy ötlet volt a szervezők részéről ez a megoldás, ami a résztvevők körében osztatlan sikert is aratott. Rendkívül hangulatos, a jól karbantartott öreg Csepel hátulján zötykölődve járni a hajnali Mecsek kanyargós útjait. Érkezést követően a sofőrünk és egyben a túra főszervezője Varga Jenő készségesen válaszolt minden kérdésünkre a járművet illetően, majd jókívánságai közepette indított útnak minket Püspökszentlászló határából. Maga a túra két szakaszból állt, amiből az első 15 km-es szakasznak vágtunk  neki innen. A falut elhagyva É-nak vettem az irányt és igen hosszú, itt-ott kifejezetten meredek szakaszon kapaszkodtam felfelé a sárga sávot követve egészen a Mecseki Zöld jelzéséig. A zöldön K-i irányba fordultam a Somos-hegy felé és igen kellemes terepen, többnyire lejtmenetben, vagy szintben haladva alkalom adódott egy kis szusszanásra a kezdeti megpróbáltatásokat követően. A Somos-hegyet pont napfelkeltekor közelítettem meg, ami gyönyörű látványt nyújtott a meleg fényekben úszva. Azonban mielőtt még elértem volna a hegyet, az út hirtelen balra fordult és a kék négyszögre váltva Kisújbánya irányába fordultam. Rendkívül szép időnk kezdett lenni ezen a napon is, de ahogy ereszkedtem le a patakvölgybe található kis településhez kezdett egy kicsit csípősebbé válni a hőmérséklet. Gyorsan át is vágtam a falun, majd a műúton megkezdtem a kapaszkodást a Cigány-hegy irányába a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra jelzésén. Közvetlenül a hegy lábánál ismét jelzést váltottam és az ismerős sárga sáv köves-sziklás kaptatóján veselkedtem neki a csúcshódításnak. Közben a Nap is egyre magasabban járt már, egészen a hegyek fölé emelkedett, így a pontban található kilátónál gyönyörű panoráma fogadott (2. kép). 

Mivel szép tiszta időnk volt messzire el lehetett látni a kilátóból. Déli irányban a Hármas-hegy vonulatai tornyosultak, míg a távolban a Nyugati-Mecsek magaslatai voltak kivehetőek (3. kép).

Miután kinézelődtem magam a kilátóban, a pontőröktől kapott Sport Szelettel a zsebemben továbbindultam utamon. A hegytetőről továbbinduló sárga sávot követve rövid ereszkedésbe kezdtem a hegy É-i lejtőjén, majd kisvártatva balra fordultam a kék kereszten, ami szép lassan visszavezetett a kisújbányai műútra. A Lakkeri-fenyvest követően már a zöld sávon gyalogoltam tovább végig a dombtetőn, párhuzamosan a Vár-völgyi műúttal. Úgy látszik őszi túráim immáron elengedhetetlen kellékei lettek a gombák, mert ezen a szakaszon is számos példányát lehetett fellelni (4. kép). 

Egy idő után a kijelölt útvonal a szembejövő zöld kereszttel együtt jobb kéz felé elhagyta a gerincet, így én is búcsút intett az idáig kísérő zöld sáv jelzésnek. Sajnos a fakitermelés következtében az erdei munkagépek eléggé feltúrták az utat, amit csak tetézett, hogy a lejtő aljában kidöntött és csak úgy otthagyott fák szinte járhatatlanná tették az utat. Nagy nehézségek árán, de csak leküzdöttem ezt az akadályt is és végül megérkeztem a gyönyörű fekvésű Vár-völgybe. Egy rövid szakasz erejéig a műutat koptattam, majd az Iharos-kútnál ismét visszatértem az erdőbe és az úttal párhuzamosan haladtam tovább a piros sávon (5. kép).

A lehullott falevelek csodaszép barna-narancs-vörös és sárga színekbe öltöztették az egész völgyet, így igazán hangulatos volt végigsétálni a domboldalban kígyózó szűk kis ösvényen. A Gergely-Éva forrásnál rövid pihenőt tettem, hogy kortyoljak kicsit a csordogáló vízből, majd nemsokára már a pontnál is voltam.  A bója még a vár előtt volt, ahol egy fához rögzített pecsétet kellett használnunk, majd az igazolást követően hamarosan a Máré-vár előtti kis tisztásra értünk, melynek hátterében a büszkén magasodó vár nyújtott impozáns látványt (6. kép).

Egy rövid ideig még a piros sáv mentén vezetett az út, majd D-i irányba fordulva jöhetett a "rettegett" Máré-vári sárga kereszt. Az elnyújtott és igen meredek emelkedőt leküzdve felértem a gerincre, majd azon átbukva hosszas lejtmenetre váltottam továbbra is a sárga keresztet követve. Útközben szembejött még egy kicsit combosabb emelkedő, a túloldalán egy még meredekebb lejtővel, de csakhamar a Hidasi-völgyben bukkantam ki. A Csurgó-forrásnál a kék sáv jelzésre váltottam és DNy-i irányba haladva egészen a völgybejáratig gyalogoltam. Rövid műutas szakaszt követően jobb kéz felé visszatértem az erdőbe, majd kisvártatva Zobákpuszta határában találtam magam (7. kép).

Visszasiettem a táborba és ezzel le is tudtam a túra első szakaszát. A szervezők roppant figyelmesen, soron kívül (tudni illik, hogy közben gőzerővel folyt a nevezés a rövidebb szakaszokon) a konyhába kísértek, ahol aztán elhalmoztak mindenféle földi jóval: lila hagymás zsíros kenyeret, parizeres vajas kenyeret és még gyömbéres teát is kaptam. Kell ennél több?! Nehezen szakadtam el az asztaltól, de muszáj volt menni, hiszen még várt rám a 41 km-es második szakasz. A pontból továbbindulva a Dél-Dunántúl Kéktúra Kövestető felé tartó szakaszán folytatódott a túra (8. kép). 

A hegyet leküzdve egy műutas szakaszra érkeztem ki, ahol nagyon kellett figyelni, mert, amint az kiderült 13.00-tól Rally versenyt rendeznek és épp terepbejárás volt. Körültekintően, de minél gyorsabban igyekeztem elhagyni az aszfaltot. Visszatérve az erdőbe egy kis tó mellett elhaladva meredeken emelkedni kezdett az út, majd a domb túloldalán leereszkedve már a volt Hársas kulcsosház romjainál jártam. Itt keresztezi egymást a Dél-Dunántúli Kéktúra és a Mecseki Zöld útvonala, melyek közül én a Koszonyatető irányába továbbinduló zöld sáv jelzését választottam. Kissé meredek, de nem túl megerőltető emelkedőn kapaszkodtam ki a völgyből, majd a műutat elérve szép lassan elhaladtam a magasfeszültségű vezetékek alatt. Koszonyatető érintésével hangulatos őszi utakon egészen a Rákos-völgyben található Súgói-rétre ereszkedtem vissza, majd a vadászháztót a közeli Mánfára vezetett utam a zöld négyszög mentén (9. kép)

A falun átvágva hosszan a 66-os főút mellett kellett továbbhaladni a piros kereszt jelzésen. Gondoltam rá, hogy inkább egy kicsit biztonságosabb, párhuzamosan futó erdei utat választok, de mivel nem tudtam, hogy hol is találom majd a következő pontot, inkább ragaszkodtam a leíráshoz. Egyébként nemigazán szeretem az aszfaltos szakaszokat, de ennek most valahogy megvolt a varázsa. Szép rálátás nyílott az őszi színekben pompázó Mecsekre, míg az út mentén számos virág kísérte lépteimet (10. kép).

Végül is a Kőlyuki betérőnél találtam a két pontőrt. Igazolás mellé kaptam egy újabb Sport Szeletet és már indultam is tovább a piros sáv jelzésen. Miután hátam mögött hagytam a halastavakat jobb kéz felé rátértem a zöld körre (11. kép).

No igen, ismét a Kecske-hát következett, az utóbbi 4 hétben már negyedszer vezetett erre túra. Lassan már minden egyes kanyarját ismerni fogom kívülről is. Az igen kemény kaptató azért ezúttal sem fogott ki rajtam és miután leküzdöttem combos emelkedőit meg is érkeztem Vágotpusztára, ahol a harangláb mellett újabb ellenőrzőpont következett (12. kép).

Az ellátás ismételten bőséges volt, rengeteg szendvics, nápolyi és finom tea várta itt a túrázókat. Egyébként nagy volt a nyüzsgés a mindössze pár házból álló kicsiny kis településen, mert a túrával egy időben valamilyen katonai rendezvényt is tartottak az iskolásoknak. A jó idő sok embert kicsalogatott a természetbe. Vágotpusztáról a sárga jelzésen indultam tovább Lapis irányába. Hosszasan jó járható, széles erdei úton gyalogoltam, ami egyben kerékpárútként is funkcionál (13. kép).

Az Erdei-kereszthez érve a kék sáv jelzése is keresztezte az utat, de én maradtam a sárga jelzésen, ami innentől kicsit emelkedve egészen a közeli műútig vezetett. Hosszú aszfaltos szakaszon sétálva értem Lapisra a millecentenáriumi emlékműhöz, amely közelében újabb pecsételés következett (14. kép). 

Lapisnál ismét É-nak fordultam és a zöld sáv jelzésen folytattam utam, eleinte maradva az aszfalton, majd kisvártatva visszatértem az erdőbe. Hamarosan újra keresztezte utamat a Dél-Dunántúli Kék, mely elágazásnál K-i irányba fordultam az új jelzésen. A jelzésekkel egyébiránt innentől már nem is nagyon kellett foglalkozni, hiszen a túra végéig szinte már csak a kéket kellett követni. Hamarosan következett egy ellenőrzőpont a Keresztkunyhói erdészháznál, ahol almát és friss vizet kaptam, majd a továbbiakban a Fehér-kúti kulcsosház és Tripammer-fa érintésével érkeztem meg Árpád-tetőre (15. kép).

Az Erdészeti Irodánál újabb pont várt frissítővel, majd továbbindulva átvágtam a Mecsextrém Parkon. Rövid átvezető erdei szakaszt követően visszatértem az aszfaltra, amit majd 1,5 km-en át koptattam és végül K-i irányba tértem le róla. Kanyargós erdei utakon, néhány húzósabb kaptatón át visszatértem a volt Hársas kulcsosházhoz, ahol délelőtt már jártam és begyűjtöttem utolsó pecsétemet is. A pecsétlelés rész egyébként kissé viccesre sikerült, mert ha szép sorjában gyűjtöttük össze a pecséteket, akkor a szervezők szándéka szerint a betűkből az jött volna ki, hogy 1956 MECSEK, Vágotpusztán azonban kis kavarodás történt és mindenki 'A' betűt kapott az 'E' helyett, melyből az lett, hogy 1956 MACSEK. A kulcsosháztól kis hullámvasút következett, először felkapaszkodtam a dombtetőre, majd a túloldalon visszaereszkedtem a már ismert kis tóhoz, ahonnan ismét felfelé vezetett az ösvény egészen a műútig. Amint azt már említettem, erre a napra Rally-t szerveztek és éppen javában zajlott a futam. Elvileg a versenyzők és a futam szervezői tudták, hogy teljesítménytúra zajlik, de ettől még nyilván nem mentek lassabban. Fülelni kellett nagyon és félreugrani, ha éppen autó jött. Így egy kicsit lassabban ugyan, de épségben túljutottam ezen a veszélyes szakaszon, melyet a rajtra várakozó versenyautók közt szlalomozva hagytam el. Az utolsó kilométerek már hamar lepörögtek és végül 10 óra és 3 perc után érkeztem vissza a célba. Ezzel az 56 km-el egyben új egyéni csúcsot állítottam fel, megkoronázva egy igazán remek túrát. A meglepetések sora azonban még nem ért véget, ugyanis a rendezők valami nagyon finomra sikeredett gulyáslevessel vártak a célban, amiből annyit ehettem, amennyi csak belém fért (16. kép).

Jól esett a meleg étel és a pihenés. Közben Varga Jenő főszervező úr készségesen mesélt nekem a túra részleteiről, az 56'-os eseményekről, a korabeli járművekről, melyeket most nappali fényeknél is megcsodálhattam. Jól esett hallgatni az ízes anekdotákat (17. kép).

Természetesen a teljesítésért megkaptam a kitűzőmet és a laminált oklevelet is, ami már tényleg csak hab volt a tortán. A szervezőknek abszolút jár a csillagos ötös, ennyire jó túrán még nem vettem részt korábban. Úgy érzem a jövőben alaptúraként fog szerepelni a túranaptáramban. Köszönet érte!

Éger-völgy 40

Helyszín: Mecsek
Táv: 45,5 km
Szint: 1295 m
Időpont: 2013.10.23.
Rajthely: Pécs

Október 23-i nemzeti ünnepünkön hagyományosan megrendezett "Éger-völgy" túrák, talán az ősz egyik legigényesebb teljesítménytúrái a Mecsekben. Szervezés szempontjából mindenképpen, de sajnos ez az árban meg is látszik. Az 1800 ft-os nevezési díj kifejezetten soknak számít errefelé, viszont ehhez az összeghez legalább viszonylag korrekt szolgáltatás társul. Hogy mást ne említsek, itinernek kész kis könyvet kapunk szöveges útvonalleírással, részletes táblázattal az egyes szakaszokról, remek térképpel, a táv hosszmetszetével és még sok egyéb érdekességgel. 
Reggel 6.55-kor vágtam neki a 45,5 km-es távnak. Ismételten nagyon szép időt fogtak ki a természetbe vágyók, napközben 25 fok körül járt a hőmérséklet, szinte már a nyári túrákat idézte. Az útvonal semmit sem változott a korábbi évekhez képest, így Éger-völgyből a Mohosi-kis-kút érintésével Éger-tetőre kapaszkodtam fel a zöld jelzésen. Éger-tető után tovább vitt a jelzés Jakab-hegy irányába enyhén, de folyamatosan emelkedve. Mielőtt a zöld sáv meredeken megindulna a hegytető felé, jelzésünk piros háromszögre váltott. Hosszasan kanyarog az út Jakab-hegy DNy-i lejtőin, az úgynevezett Panoráma úton. Nevét a gyönyörű  kilátásról kapta, melyet teljes pompájában a Babás szerköveknél élvezhettünk, első ellenőrzőpontunk is itt található. Alattunk közvetlenül Cserkút és Kővágószőlős terült el, míg a távolban Villány hegyei körvonalazódtak. Tiszta időben innen akár a Horvát hegyekig is el lehet látni (1. kép).

Az itt található különleges természeti formák a hegy fő tömegét alkotó vörös homokkőből jöttek létre a sok évezrednyi erózió áldásos tevékenységének következtében (2. kép).

"Babás-szerkövek (Nyugati-Mecsek): Kővágószőlős fölött, a Jakab-hegy déli oldalán található, érdekes vörös homokkő képződmények (összecementálódott kovasavas kavicsrétegek). Kialakulásukhoz monda fűződik. Régen a Jakab-hegyen lakók szerszámköveknek használták ezt a kőzetet, innen a szerkő elnevezés." (Mecsek Lexikon) (3. kép).

Az elém táruló látvány egyszerűen magával ragadó volt. Néhány percnyi nézelődést követően azonban kénytelen voltam továbbhaladni, hiszen sok kilométer várt még rám. Az utam innét lefelé vitt, továbbra is a piros háromszögön, majd egy idő után a piros négyszögre váltott. Lefelé gyorsan haladtam, hamar következett is a második pont a Petőczpusztai kápolnánál (Dél-Dunántúli Piros Túra igazolóhely) (4. kép).

A frissítőként kínált málna és bodza szörp nagyon jól esett, amit gyorsan ledöntve már indultam is tovább. Hosszú, majd 7 km-es etap következett. A szakasz elején elnyúló lejtmenet, majd a völgybe leérve hosszú nyílt szakasz várt, amin végig szintben haladtam. Kaszálók, rétek mellett vitt az út Hetvehelyre továbbra is a piros négyszögön. Nem túl izgalmas szakasz, de azért a környező erdők szépek voltak. A településre beérve, kisvártatva a kék háromszögre váltva folytattam tovább a túrát keresztül a falun. A középkori katolikus templomtól mintegy 50 m-re lévő kocsmában a 3. ellenőrzőponthoz érkeztem (5. kép).

Zsíros kenyér csalamádéval, savanyú káposztával és narancs szörp volt a "menü", amiből fogyasztottam is bőséggel. A pont után újult erővel vágtam neki a fennmaradó távnak. Hetvehelyről visszafelé ismét egy végtelennek tűnő, 10 km-es szakasz következett. A következő pontig végig csak a kék háromszög jelzését kellett követni. Kezdetben hosszasan gyalogoltam a műút mentén, végig szintben haladva egy irányban, ami kissé lélekölő volt. Az útnak végül egy komoly és igen meredek emelkedővel szakadt vége, ami a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra jelzésébe torkollott. A két jelzés találkozásától pár száz méterre már a 4. pont várt rám. Gyors pecsételést követően a zöld kereszten É-nak, Orfű felé vettem az irányt. Az út egy-két bukkanótól eltekintve végig lejtett, ezért gyorsan lehetett haladni. 22 perc alatt át is értem Orfűre, ahol az Abaligeti elágazásnál várt a következő pont. Itt igazi "bőség asztallal" vártak minket, a roppant kedves pontőrök. Volt minden mi szem, s szájnak ingere: csoki, nápolyi, csokis puszedli, pogácsa, megannyi sütemény, hogy csak pár dolgot említsek. Falatozás után irány a zöldön vissza Jakab-hegy felé. Hosszasan, mintegy 3 km-en át kapaszkodtam felfelé, mígnem a piros jelzés becsatlakozott jobb kéz felől, a Pipás-forrás irányából. A továbbiakban közösen haladt a két jelzés, mígnem a zöld hirtelen megindult Jakab-hegyre  . Én maradtam a piroson, egészen a piros sáv - kék sáv elágazójáig, a 6. ellenőrzőpontig. A következő 3,6 km-en a Dél-Dunántúli Kék mentén haladtam. Patacsi mezőt követően az út folyamatosan emelkedett, ahogy előbb a Vörös-hegyre, majd a Rózsa-hegyre kapaszkodtam fel. A túloldalon alábukva meredeken ereszkedtem le Remeterétre, a 7 ellenőrzőponthoz (6. kép).

Remeterét jó fekvésének köszönhetően közkedvelt kirándulóhely a Pécsiek körében, jó időben rengeteg ember látogat ki ide. Most is nagy volt a nyüzsgés, az esőbeálló környéke tele volt élettel. Az ellenőrzőpont éppen időben jött, már kezdtem kifogyni az ivóvízből, de a pontőrök által kínált finom meggy-, illetve citromszörppel oltottam szomjamat. Frissítés után a piros sáv jelzésen indultam tovább Éger-völgy irányába. Az utóbbi hetek csapadékos időjárásnak, majd az azt követő melegnek köszönhetően rengeteg gomba volt fellelhető szerte a Mecsekben. A Remeterétről lefelé vezető utat is sok helyen szegélyezték a legkülönbfélébb fajták (7. kép).

A lejtős szakaszon igen jól lehetett haladni, hamar vissza is értem Pécs határába. Mecsekszentkútnál rövidebb aszfaltos szakasz következett, majd hétvégi házak között visszatértünk az erdőbe (8. kép).

A Rózsa-forrást is érintve végig az Orfűre vezető út alatt kanyargott a piros jelzés, míg át nem keltünk az útesten. Egy kisebb domb megmászását követően már Éger-völgybe ereszkedtem le, ahol rövidesen már az utolsó pontnál jártam. Innét már célegyenesben voltam és a patakot kísérő kék keresztet követve rövidesen, 6 óra és 50 perc után visszaérkeztem a célba. Iszonyúan nagy tömeg volt a beérkezésnél, a jó időnek köszönhetően 200-nál is többen rajtoltak a 3 meghirdetett résztáv valamelyikén. Tíz perces sorban állást követően megkaptam a kitűzőmet és az oklevelet, majd jöhetett a jól megérdemelt jutalom, azaz a friss, meleg virsli, amit nem tudom, hogy honnan szerezték be a szervezők, de szép nagyok voltak, darabja legalább 30 cm-es és az íze valami isteni. :) 

Mecseki "Kikelet" Maraton

Helyszín: Mecsek
Táv: 41 km
Szint: 1500 m
Időpont: 2013.1019.
Rajthely: Pécs

Ezen a hétvégén a Mecseki "Kikelet" Maratonnal folytatódott az őszi teljesítménytúrák sora. A hagyományoknak megfelelően a rajthely idén is a Hotel Kikeletben volt, tehát nem kellett messzire utaznunk. Ennek tudatában, szép kényelmesen 7.15-re érkeztünk meg a rajtba Andival, ahonnan nevezést követően rövidesen neki is vágtunk a 41 km-es távnak. Szerencsések voltunk, hiszen nagyon szép, igazi túrázós időnk volt végig a túra folyamán. A Mecsek ismételten a legszebb őszi arcát mutatta.

A hoteltől, a Kardos úti kulcsosházat érintve a sárga háromszögön indultunk fel a Misinára. A hegy déli lejtőjén szerpentinezve haladtunk a tv-torony irányába (1. kép), az első ellenőrző pontunkhoz. Nem túl meredeken de végig felfelé vitt az utunk, a toronyig összesen 210 m szintkülönbséget tudtunk le az első 2,4 km-en. Bemelegítésnek nem rossz.

Azt azért nem mondanám, hogy a szervezők teleszórták volna az útvonalat ellenőrző pontokkal. A tv-tornyot elhagyva jó ideig újabbal nem is találkoztunk. A következő Mánfán, 10 km-re volt. Ha a teljes távot nézzük akkor is mindössze csak 4 db volt a 41 km alatt. 

A Misinától továbbra is a sárga háromszögön haladtunk egy darabig, a Tubes irányába. A jelzések viszonylag sűrűn váltogatták egymást. Háromszög után sárga kereszt, majd sárga kör aztán a zöld kereszten érkeztünk meg a Rábay-fához, ahol több turista út is összefut. A fától a piros keresztet majd a piros négyszöget követve kissé meredek, de nem túl hosszú emelkedőn jutottunk ki a völgyből. A dombtetőtől a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán haladtunk tovább a Fehér kúti kulcsosházat érintve Tripammer-fáig. A kulcsosház nem csak a Dél-Dunántúli Kéktúra bélyegző helye, de egyben része is a "Mecseki barangolások háztól házig" túramozgalomnak is. Ezen a túrán egyébként egyből 5 kulcsosházat is be lehet gyűjteni (Kardos út, Fehér-kút, Lóri kulcsosház, Mecsek háza és Abaliget) a 19-ből.
Tripammer-fát követően hosszas ereszkedés következett a Mecsek Zöld útvonalán egészen a Petnyák-völgyig. Ahogyan lefelé haladtunk a völgyben, az elmúlt hetekhez hasonlóan még mindig rengeteg gombával találkoztunk lépten-nyomon. Mivel nem vagyok gomba szakértő, így csak a fotózás maradt (2. kép).

A völgyet a piros keresztet követve hosszan elnyújtott meredek emelkedőn hagytuk el É-i irányba, majd egy műutat keresztezve hasonlóan meredek, de jóval hosszabb szakaszon ereszkedtünk le. Az erdőből kiérve még egy rövid szakasz következett nyílt terepen, és már el is értük 2. pontunkat az Árpád-kori templomot Mánfa határában.
A templomtól a piros kereszt elvileg a főúton vinne tovább, de mi inkább egy biztonságosabb erdei utat választottunk, ami párhuzamosan fut a műúttal, egészen a Dóczy malomig. Váltottunk a piros jelzésre D-i irányba. Mint minden évben, így most is hatalmas dagonya következett, végig a tó mellett. A sáros szakaszt letudva a zöld háromszögön felfelé a Kecske-hát következett (4 héten belül már harmadszor....népszerű útvonal mostanság). Ahogy azt korábban már leírtam - azóta meglepő módon nem változott semmit - ismételten kemény hegymenet várt minket. De ezúttal sem fogott ki rajtunk, így Vágotpusztát (3. kép) és a Lóri kulcsosházat érintve Orfű felé haladtunk végig a zöldön.

A kulcsosház után, rövid műutas szakaszt a hátunk mögött hagyva ismét volt részünk bőven egy kis sárdagasztásban. Orfűre a Mecsek Házánál bukkantunk ki. Innét a sárga kereszt, kék kör és kék kereszt jelzéseket követve vezet a túra Abaligetre......hivatalosan.
Bevallom férfiasan mi nem teljesen ragaszkodtunk ehhez. Élvezve a jó időt és a szép őszi tájat, a térképről megfeledkeztünk és rutinból a sárga jelzést követve (4. kép) mentünk át Abaligetre. Én ezt nem mondanám különösebb ferdítésnek, hiszen a két útvonal hossza közel megegyező.

Az abaligeti műúthoz felérve (5. kép) pár métert haladtunk azon majd bal kéz felől visszatértünk a csodálatosan szép, és színes őszi erdőbe. Így egyébként akár egy 6. kulcsosház, mégpedig a Gubacsos kulcsosház is igazolható, bár mi nem ezért jöttünk erre, hiszen a jelvény már régebb óta megvan.

A kulcsosháztól felkapaszkodtunk a dombtetőre, majd a továbbiakban kisebb-nagyobb emelkedőktől eltekintve viszonylag kellemes terepen haladtunk. Gomba akadt erre felé is bőven (6. kép).

Abaligten a pontunk a tó melletti parkolóban volt. A pontőrök limonádéval és nagyon finom kókuszos keksszel várták a megfáradt turistákat. Frissítés közben, illetve, amíg Andi intézte a "papírmunkát" addig jutott egy kis idő a  nézelődésre és pár fotó készítésére. Meg kell hagyni szép helyet választottak maguknak a pontőrök! :)

Igazolás után a campingek mellett (7. kép) a kék jelzésen indultunk vissza hegyre.

Egy darabon a Denevér Múzeumtól induló denevér tanösvénnyel közösen haladtunk. Egy komolyabb emelkedővel hagytuk el Abaligetet D-i irányba. A párhuzamosan futó jelzések szép lassan leágaztak, így végül csak a kék jelzés maradt, ami tovább emelkedett, mígnem elértük a Bodó-hegy tetejét. Innét a volt Petőcz-aknához ereszkedtünk le. Búcsút intettünk a kék jelzésnek (8. kép) és a piroson folytattuk utunkat Mecsekszentkút irányába.

Hosszan haladtunk a piros mentén, elhaladva a pipás forrás felett, egy darabon a zöld jelzés is becsatlakozott Jakab-hegy felől, majd végül völgyoldalban kanyarogva érkezünk meg Éger-völgybe a kék kereszt jelzésre. Az éger-völgyi-tavat K-ről megkerülve (a tónál jelenleg komoly átalakítási, megújítási munkálatok folynak ezért el van zárva a nagyközönség elől) érkeztünk Teca Mama vendéglőjéhez (4. pont). Pontőrt itt nem találtunk, így Teca mamától kértünk pecsétet és haladtunk is tovább. Az utolsó 7 km következett.
Az út első szakaszán még maradtunk a városban. A Mecseki Zöldön indultunk Lapis felé a Középdeindol-hegyhát úton. Elég durva emelkedő és ráadásul még hosszú is, egy jó ideig haladtunk rajta felfelé. Nemsokkal azután, hogy az utolsó házat is magunk mögött hagytunk, jelzésünk zöldről a pirosra váltott. Innét már szinte végig szintben haladtunk tovább, hosszú kanyargós szakaszon a Tubes - Kis-Tubes lábánál. Úgy látszik a név kötelez, a piros jelzés mentén rengeteg piros bogyót is találni (9. kép). :)

Az út visszavezetett egészen a Kardos úti kulcsosház sárga háromszög jelzéséig. Innét ugyan azon az úton, ahol reggel jöttünk visszaérkeztünk a hotelhez.
A célban rengeteg zsíros kenyérrel és szörppel vártak. Természetesen kitűzőt és oklevelet (10. kép) is kaptunk. A kitűző jópofa, egy kilométerórát ábrázol, amelyen a teljesítés számának megfelelően gyűjthetjük a kilométereket.

DÖKE 30

Helyszín: Mecsek
Táv: 33 km
Szint: 1142 m
Időpont: 2013.10.12.
Rajthely: Mánfa

"Itt van az ősz, itt van újra".... hát igen végre megérkezett! A kedvenc évszakom, mert nincs is annál szebb, mint kicsit kiszabadulni a természetbe és az ezer színbe öltözött Mecsek hangulatos erdei útjait járni. Már hetekkel korábban ki is néztem magamnak a "DÖKE 30" teljesítménytúrát, mely igazán kellemes programnak ígérkezett az őszi túranaptárban. Sajnos már 2 éve, hogy nem indítanak 45-ös távot, így szegényebbek lettünk egy Napszentély-kilátói kitérővel, de aggodalomra azért semmi ok, hiszen így is bőven maradt látnivaló. 
Gyönyörű, bár kissé szokatlanul meleg őszi napra virradtunk október 12-én, így az időjárás részéről minden feltétel adott volt egy ideális túrához. A jó időnek köszönhetően szép számban nyüzsögtek is a nevezők a rajtban, olyannyira, hogy a szervezők nem is számítottak ekkor rohamra. Tudni illik, igen hamar kifogytak az itinerekből, minek következtében nagyjából 20 percet kellett várnom, hogy elrajtolhassak. Végül a menetlevélhez hozzájutva 8.50-kor vágtam neki a 30-as távnak. Mánfáról kiérve végig szalagozás mentén haladtam egészen a Dóczy malomig (Dél-Dunántúli Piros Túra igazolóhely), ahol a piros sáv jelzés Sikondára tartó ágára fordultam. A műúton óvatosan átkelve hossza emelkedőnek veselkedtem neki, amit leküzdve hamarosan már az első ellenőrzőponthoz érkeztem. A piros sáv - zöld sáv elágazójában található bójánál gyorsan hitelesítettem az itinerem, majd elnyújtott ereszkedésbe kezdtem a zöld sávot követve Ny-i irányba. Kisvártatva ismét átkeltem a műúton, majd egy elég komoly emelkedővel visszatértem az erdőbe. A legfőbb pozitívuma az ilyen meredek szakaszok leküzdésének, hogy a tetőre felérve általában szép kilátás a jutalmunk fáradozásainkért cserébe. Most sem volt ez másképp, körben véget nem érő, színes erdő tárult elém (1. kép). 

Némi bámészkodást követően folytattam utamat. Még egy utolsó meredek kaptatót leküzdve érkeztem meg Vágotpusztára, ahol már a 2. ellenőrzőpontnál jártam. Örömmel fogadtam a pontőrök által felajánlott müzliszeletet, mely a sok combos emelkedő után igen jólesett (2. kép). 

Vágotpusztáról ismét meredek utakon kanyargott a zöld jelzés, de hála istennek ezúttal lefelé, egészen a Lóri kulcsosházig. Itt a sárga négyszögre váltottam, amit a Lóri-völgyön át követve érkeztem meg a Nagy-kő-oldalhoz, épp úgy, mint a 2 héttel korábban a "Mecsek Éjszakai" teljesítménytúrán. Nappal azért sokkal barátságosabb környék és jóval gyorsabban is lehetett haladni a köves patakmederben. A pontot elérve gyors jelölés, majd irány tovább Orfűre a sárga sáv mentén. Már a házak között kanyarogva hamar felsejlett a távolban  következő célpontom, a Balázs-hegy. Tartva az irányt átkeltem a falut átszelő műúton, ahonnan szalagozást követve a Pécsi-tó partján vezetett utam. Azt hiszem abban egyetértünk, hogy Orfű fekvése egyébként is csodálatos, de most az őszi köntösébe öltözve egyenesen meseszép (3. kép).

A Balázs-hegy lábától a sárga háromszög jelzése vezetett fel minket a hegytetőre, amin felfelé kapaszkodva hirtelen igen nagy szintkülönbséget kellett leküzdenünk. Cserébe viszont ismét pazar kilátás fogadott minket, még annak ellenére is, hogy a már évek óta lezárt kilátóba nem lehetett felmenni (4. kép).

A pontból szalagozás vezetett vissza a hegyoldalban gombamód elszaporodó házak között, egészen a zöld sáv jelzésig, amin a Mecsek Háza érintésével újfent bevettük magunkat az erdőbe (5. kép).

A korábbi napok esőzéseinek köszönhetően elég dagonyás szakasz következett, nagy hasznát vettem a túrabotjaimnak ezen a szakaszon. A jelzés egészen a korábbról más ismerős Lóri kulcsosházig vezetett vissza, minek érintésével ugyanúgy Vágotpuszta felé vettem az irány, mint azt reggel tettem, csak ezúttal ellenkező irányba. Hát igen, lefelé valahogy jobban élveztem ezt a szakaszt. Felfelé kapaszkodva teljesen más műfaj volt az igen hosszú és meredek emelkedő leküzdése, de végül csak sikerül abszolválni ezt az akadályt is. Vágotpusztára visszatérve meglepődve tapasztaltam, hogy idő közben kicsit arrébb költözött a pont, gondolom a pontőrök napozni vágytak. Csoki ezúttal nem volt, így a pecsételés után gyorsan indultam is tovább, a harangláb előtt elhaladva, végig a falu egyetlen utcáján (6. kép). 

Szintén a "Mecsek Éjszakai"-ról ismert Kecskeháton vezetett lefelé az út, végig a zöld kört követve. Annak most igencsak örültem, hogy nem felfelé kellett megmásznunk a meredek lejtőket, mert elég brutális a dőlése. A hegyről gyorsan leérve ismét csatlakoztam a piros sávhoz, amin a közeli Kőlyukig gyalogoltam. Az újabb pontot begyűjtése után a Nagy-Mély-völgy vadregényes ösvényein kígyózva vezetett az utam, ímgnem a Petnyák-völgyhöz érve búcsút intettem a piros jelzésnek és balra fordultam a zöld sávra. Az enyhén hullámzó terepen viszonylag jó tempóban tudtam haladni, így az Ágnes-vízesés érintését követően hamar rátértem a Melegmányi-völgybe vezető piros keresztre. Hangulatos szakasz következett, gyönyörű időben, csupán csak azt sajnáltam, hogy a völgy fő látványosságának számító mésztufa lépcsőkön épphogy csak csordogált a víz. Rövid nézelődést követően gyorsan legyűrtem egy kissé meredek emelkedőt, majd az Anyák-kútját érintve a K-re tartó kék kör jelzésén hagytam el a völgyet. Kisvártatva Tripammer-fa népszerű kirándulóhelyéhez érkeztem, merre most is rengeteg kirándulóval találkoztam szembe. A tűzrakóhelyek melletti pontból ismét a zöld sávon, végig lejtmenetben haladva kanyarodtam vissza a Petnyák-völgyhöz. Az ereszkedés közben érdemes volt egy kicsit szétnézni az avarszint magasságában is, mert az elmúlt napok csapadékos időjárásának köszönhetően számos gombát találhattunk szerteszét. De tulajdonképpen nem csak itt, hanem az egész túra során a legkülönfélébb gombafajokkal találkozhattam (8. kép). 

Innét ismét a piros keresztre váltottam, ezúttal azonban É-i irányba, vissza Mánfára. Rövid, de annál meredekebb út vezetett ki a völgyből, majd ismét hosszan lefelé haladva érkeztem meg a hegy túloldalára.  Egy kis csordogáló patak vonalát követve hamarosan felbukkant előttem az utolsó pont is, a Mánfai Áprád-kori templom (9. kép). 

Pontőr ezúttal nem volt, így jelöltem magamnak az igazolófüzetbe és Mánfa felé vettem az irányt. A hátralévő mintegy 2,4 km-t már hamar letudtam és közel 5 és fél órás menetidővel, 14.17-kor érkeztem vissza a célba. Kellemesen el is fáradtam a végére. A célban természetesen a szervezők készültek a beérkezők fogadására és zsíros kenyérrel kínáltak minket. Én is megkóstoltam párat, majd az új kitűző és oklevél büszke tulajdonosaként indultam haza. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy az utóbbi hetek legszebb túráján vettem részt. Gyönyörű időnk volt, jól megválasztott útvonalakon haladtunk és a túra is kellő mértékben volt fárasztó.