2013. november 30., szombat

Budai Zöld Túra

Helyszín: Budai-hegység
Táv: 26,4 km
Szint: 955 m
Időpont: 2013.11.30.
Rajthely: Nagykovácsi

Ismételten kimozdultam egy kicsit a Mecsek ismerős vonulatai közül és ezúttal a Budai-hegységet vettem célba. A program jónak ígérkezett hiszen november utolsó hévégéjén mindjárt két túrán is részt lehetett venni. Ezek közül az első a sorban a "Budai zöld túra" volt szombaton, amelyet első ízben rendeztek meg idén.
A rajthely Nagykovácsiban volt, ahova a 63-as busszal jutottunk ki Hűvösvölgyből. 7 órási rajtot terveztünk be magunknak, ami sajnos igen korai keléssel járt, pláne hogy Bélával Dorogról jöttünk busszal, de valamit valamiért. Annak rendje és módja szerint 6.45-kor meg is érkeztünk a rajthoz, ahol Matyi már várt ránk. Így gyors nevezést követően már hárman kezdtünk neki a 26,4 km-es túrának.
Maga az útvonal nem állította különösebb szellemi kihívások elé a túrázókat, hiszen, mint ahogy arra a nevéből is következtetni lehet, végig a zöld jelzésen kellett haladni, egyéb jelzésekkel nem is kellett különösebben foglalkozni (1. kép).
Talán ezért, de a szervezők az itinert sem bonyolították túl: szöveges leírás nem, csupán 3 aprócska térképrészlet és az egyes szakaszok adatai szerepeltek benne. A célnak végül is megfelelt.
No de akkor lássuk, hogy hogyan is festett maga a túra! Az évszaknak megfelelően kissé hűvös, de összességében kellemes időnk volt, 7 óra után pár perccel  még Nagykovácsiban ért minket a napfelkelte. Miután a települést magunk mögött hagytuk, néhány kisebb-nagyobb, de nem túl komoly emelkedőt leküzdve rövidesen már Solymáron találtuk magunkat. A főtér (2. kép) érintésével szeltük át a települést.
Solymárt K-i irányban hagytuk el egy kis mellékutcából kivezető földes úton. Szó szerint toronyiránt haladtunk a Solymári-vár irányába, hiszen az Öreg-torony faszerkezetes teteje már messziről látszott. Az első ellenőrző pontunk a vár tövében elkanyarodó patak hídján volt, ahol egy kódot kellett feljegyezni (3. kép).
A pontot követően D-DK-i irányban folytattunk utunkat, egyre mélyebbre hatolva a Budai-hegység vonulatai közé. Az első komolyabb emelkedő a Csúcs-hegy oldalában várt minket. A kaptatót sikeresen leküzdve, a zöld jelzésen Ny-i irányból megkerültük a hegyet, majd a Virágos-nyeregig ereszkedtünk vissza. A nyereg több turista út csomópontja, és egyben  Országos Kéktúra igazoló pont is. Mi itt csatlakozunk be a Guckler Károly útra (4. kép).
Igen népszerű és forgalmas erdei szakasz. A túra ideje alatt is rengeteg futóval találkoztunk. Hosszan, de végig szintben kanyarogva haladtunk a Hármashatárhegy K-i oldalában (5. kép), bal kéz felől már Óbuda külső kerületei látszottak a kopasz fák ágai között.
A Guckler Károly utat meredek emelkedőn hagytuk el a Nagy-Farkas-toroknál és egészen a Hármashatárhegyi útig kapaszkodtunk fel, ahol az Országos Kéktúra és a zöld jelzés kereszteződésénél (Felső-Kecske-hegy lábánál) volt a második (egyben utolsó) ellenőrző pontunk. Hát igen, a szervezők nem vitték túlzásba, mindössze 2 ellenőrző pont, abból az egyik kód és a másiknál ugyan pecsételtek nekünk, de emellett semmi szolgáltatást nem kaptunk.....
Nem is időztünk sokat, hanem tüstént útra keltünk. Az adótornyot bal kéz felől elhagyva, majd nemsokára a ponttól velünk tartó kék körút jelzést is hátrahagyva a Szép-völgybe jutottunk. A Szépvölgyi út mellet haladtunk pár 100 métert, majd egy hirtelen jobbossal megkezdtük az emelkedést egészen Árpád-kilátóig (6. kép).
Hmmm, mit is mondjak?! Igazán megérte a fáradságot felküzdeni magunkat idáig! A kilátás egyszerűen lélegzetelállító. Még így is, hogy a távolban kissé párás, ködös volt az idő, mégis egészen a Duna partig el lehet látni (7. kép). 
Bármennyire is szerettem volna, de mégsem időzhettünk itt túl sokáig, így továbbindultunk. A kilátótól lefelé haladtunk, az erdei utakat egyre inkább kezdte felváltani az épített környezet itt-ott házak bukkantak fel, majd jobb kéz felől már Lipótmező terült el a völgyben. Ismét gyönyörű szakaszhoz érkeztünk, a Kőkapu és az Apáthy-szikla csodálatos természeti képződményei lenyűgöző látványt nyújtanak. Az erre elhaladóknak több helyen is lehetősége nyílik kicsit megpihenni és gyönyörködni a kilátásban és a lent elterülő városban (8. kép).
Az Apáthy-sziklát elhagyva városi szakasz következett egészen a Budakeszi útig, ahol ismét visszatértünk az erdőbe. Elnyújtott emelkedőn, itt-ott sík szakaszokkal tarkítva haladtunk felfelé mígnem hirtelen a Tündér-szikla magasodott előttünk (9. kép).
A Tündér-hegy K-i oldalában haladtunk tovább a nagyjából 2 km-re található Normafa irányába. A Budakeszi úttól Normafáig mintegy 250 méter szintkülönbséget letudva lényegében a túra nehezén már túl is voltunk. Amint egyre közelítettünk Normafához, úgy egyre több turistajelzés csatlakozott be a zöld jelzésünk mellé (10. kép). 
Kedvező fekvésének, jó megközelíthetőségének és nem utolsó sorban lenyűgöző kilátásának (11. kép) köszönhetően méltán Budapest egyik legkedveltebb turista célpontja. Én eddig még csupán csak egyszer jártam itt, a "A Gyermekvasút nyomában (éjszakai)" teljesítménytúra keretében, így nappali világosságban most láttam először. Este sem volt rossz, de mégis csak nappal az igazi.
A Normafától még durván 1 km vár ránk, ami már hamar lepörgött. 5 óra 15 perc után érkeztünk meg a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút végállomásánál lévő célba, ahol átvehettük a teljesítésért járó kitűzőt és oklevelet (12. kép). 
Kissé vegyes érzésekkel hagytam magam mögött a vasútállomást, hiszen egyrészt a túra remek útvonalon haladt, sok szép látnivalóban volt részünk, másrészt a szolgáltatás hagyott némi kívánnivalót maga után. Mindössze két ellenőrző pont (az egyik kód) nulla szolgáltatással, a célban is csupán csak pár nápolyit kaptunk a kitűző és oklevél mellé. Mindez 1.000 forintért....kissé túlzónak érzem. Nyilván nem egy 3 fogásos ebédet várnék, de egy zsíros kenyér nem lett volna nagy megerőltetés szerintem. Mindezek ellenére, a tényleg szép helyeknek köszönhetően inkább pozitív irányba hajlik a véleményem. Nem bántam meg, hogy részt vettem a túrán, bár ez nem a szervezés érdeme.