Táv: 40,5 km
Szint: 1801 m
Időpont: 2014.03.29.
Rajthely: Zebegény
Úgy adódott, hogy március utolsó szombatján a Mecseket hátrahagyva sikerült eljutni az ország É-i vidékeire, ahol több remek túralehetőség közül is válogathattunk. Végül választásunk a "Dél-Börzsönyi Kilátások 40"-re esett, ami utólag visszatekintve remek döntésnek bizonyult. Egyrészt mindeddig csupán egyszer jártam a Börzsönyben és mindenképp szerettem volna visszatérni, másrészt a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE) túrák az utóbbi időben az egyik legigényesebb és legjobban szervezett túrák, amin részt vettem. E kettőt szem előtt tartva szinte biztosnak ígérkezett, hogy ismét egy remek túrában lesz részünk.
Gyönyörű, napsütéses tavaszi reggel érkeztünk meg a festői szépségű Zebegénybe. A Duna partján található apró kis település csodaszép fekvésével, hangulatos utcáival, szinte azonnal magával ragadja az idetévedőket. Rövid nézelődés után felkerestük a helyi iskolát, aminek az udvarában már javában zajlott a résztvevők rajtoltatása. A precíz kártyás rendszernek köszönhetően pillanatok alatt mi is át estünk a rajtprocedúrán, majd mielőtt még nekivágtunk volna a 40 kilométeres távnak elfogyasztottuk a finom házi rétest (meggyes és barackos ízesítéssel), amivel a rendezők kedveskedtek útravalóul (1. kép).
A falu központján átkelve a sárga háromszöget követve meredek szerpentines domboldalban felkapaszkodtunk a település fölé emelkedő Kálváriahegyre. A dombtető fennsíkjára felérve a trianoni eseményeknek és az Országzászlónak emléket állító emlékműhöz érkeztünk (2-3. kép).
Az emlékműnél kialakított kilátóból kitekintve ízelítőt kaptunk abból, hogy miért is nevezik a túrát "Dél-Börzsönyi Kilátásoknak". DNy-i irányba elnézve a Dunakanyar gyönyörű panorámája tárult elénk (4. kép).
A Trianoni-emlékhelyet hátrahagyva a sárga jelzésen folytattuk utunkat. D-i irányba haladtunk, párhuzamosan jobb kéz felől hömpölygő Dunával és a völgy lábánál elterülő Zebegénnyel. Kemény, emelkedős szakasz volt, melyet több helyen is szép kilátás tarkított (5. kép).
Az első ellenőrző pontunkat (Bodzás-pihenő) elérve véget ért a hegymenet, a sárga kört követve az Ernő-forrás hangulatos erdei völgyébe ereszkedtünk le hosszú szerpentines ösvényen. A völgyben haladva ismét megközelítettük Zebegényt, a távolban már felsejlett a Duna partján fehérlő, impozáns Dőry kastély, amikor a sárga kereszt jelzésre váltva D-i irányba folytattuk utunkat (6. kép).
Újfent "melós" szakasz következett (hát igen.....a kilátásért meg kell dolgozni). Hosszú és meredek útvonalon vezetett utunk, amin egyre magasabbra kapaszkodunk fel a Dél-Börzsönyi hegyvonulatokon. Kissé visszafogottabb tempóban haladtunk, mert igazi vendégmarasztaló részen jártunk. Nem csak a kemény kaptató lassított, hanem néhány sziklakiszögellésnél, ahol az erdőn nyíló kis rés kilátást engedett újfent pazar látvány részesei lehettünk, amit szintén nehéz volt hátrahagyni (7-9. kép).
Végül csak elértük 2. ellenőrző pontunkat a Borostyán-kői pihenőnél. Meg kell hagyni, szép helyet választottak maguknak a pontőrök. A közelben lévő szikláról most éppen a Duna túlpartján fekvő Dömösre lehetett rálátni. Ezt a rövid kis kitérőt mi is beiktattuk, majd visszatérve folytattuk tovább a "hegymenetet". A ponttól igen durva emelkedőkkel tarkított hullámvasút következett, melynek legnehezebb szakasz talán a Szt. Mihály-hegyre vezető emelkedő volt, amire az időközben újra becsatlakozott sárga jelzésen kapaszkodtunk fel (10. kép).
A hegyen átbukva, nem kevésbé meredek ereszkedést követően a Szt. Mihály-hegy nyereghez érkeztünk, ahol a Nagymaros felől érkező Börzsönyi Kéktúra jelzésével kiegészülve haladtunk tovább (11. kép).
Kisvártatva elérkeztünk Hegyes-tetőhöz, ahol a Julianus barát kilátótorony mellett immáron a 3. ellenőrző pontunknál jártunk (12. kép).
A pontban frissítővel vártak, többféle csoki (Sport szelet, Balaton, Kapuciner) közül válogathattunk. Pont jókor jött az extra kalória, hiszen a hegymenetben égettünk belőlük bőven. A hely egyéb iránt ideális volt a reggeli elköltésére: gyönyörű napsütés, friss levegő és szép kilátás. Amíg a többiek falatoztak én gyorsan felszaladtam a kilátóba kicsit körbenézni. Már idáig is sokat ecseteltem a szebbnél-szebb kilátást, így most nem is koptatnám annyira a szavakat, beszéljenek helyettük inkább a képek (13-14):
Nehéz szívvel hagytuk hátra a kilátót, de nincs mese tovább kellett indulni, hiszen volt még hátra bőven. A kilátó tövéből egyből egy meredek lejtő vezetett le. Leérve még egy darabon együtt haladtunk a sárga jelzéssel, majd a Remetekereszt-bérctől már csak a Börzsönyi Kéket követve folytattuk tovább. Klasszikus erdei utakon haladva nemsokára Kövesmező széles rétjéhez érkeztünk. Negyedik ellenőrző pontunk a focipálya mellett volt, ahol kaptunk némi rágcsálnivalót (ropi), amit a vállalkozó kedvűek akár egy kis pálinkával vagy Mátra teával is kísérhettek. Miután feltöltekeztünk, É-nak indultunk tovább a zöld háromszöget követve vágtunk át rengeteg tavaszi hériccsel (Adonis vernalis) tarkított réten (15. kép).
A zöld háromszög jelzés újra visszavezetett bennünket a börzsönyi hullámvasútra. Váltakozva fel és le haladva sorrendben érintettük a Kapu-hegyet, a Gubacsi-hálást és az Eszpereantó hegyet, melyet követően a Király-kútig ereszkedtünk vissza (16. kép).
Hétvégi házak között a továbbiakban már csak szintben haladva egészen a vasúti sínekig gyalogoltunk ki. A sínekkel párhuzamosan haladva még egy darabon követtük a zöld háromszöget, majd nemsokára elértük a Gerendás büfétől nem messze, a zöld négyszög leágazásánál a 5. ellenőrző pontunkat.
A ponttól a zöld négyszöget követtük a továbbiakban, ami meredek és hosszan elnyúló emelkedőn vezetett fel a Só-hegyre. Felfelé menet, ha visszatekintettünk a fák fölött itt-ott ismét előbukkant a rég látott Duna. A gerincen haladva néhol szétnyíló, bokros erdei ösvényeken vezetett utunk, melyek a szép tavaszi időben a legszebb arcukat mutatták (17-19. kép).
A Só-hegyet hátrahagyva rövid műutas szakasz következett, melyet szalagozás jelölt. Néhány méter megtétele után azonban el is hagytuk az aszfaltot, és a vele párhuzamosan futó piros és zöld jelzés kettősét követve visszatértünk az erdőbe (20. kép).
A rövid erdei szakasz végeztével újfent visszatértünk a műútra, amin nemsokára átkelve egy széles mezőn vágtunk át. A mezőt elhagyva visszatérünk az erdőbe, ahol a kóspallagi műúton még 100-150 métert gyalogolva a Rózsakunyhóhoz érkezünk (21. kép).
Ekkor már a táv felénél jártunk, de a szintet tekintve túl voltunk a nehezén. Az eddigi 20 km alatt megtett 1200 m szinttel szemben a hátralévő 20 km alatt már csak 600 m várt még ránk. Ennek megörülve kicsit megpihentünk a pontban és fogyasztottunk a finom zsíros kenyérből, lekváros kenyérből és friss vízből amit a pontőrök kínáltak. A szolgáltatás bőséges volt és nagyon finom, így újult erővel vágtunk neki a hátralévő szakasznak.
A ponttól előbb szalagozást majd ismét a zöld jelzést követve haladtunk, széles eredei utakon. Néhol volt egy kevés sár is, de az igazából nem volt számottevő, az út végig jól járható volt. Út közben érintettük a piros keresztet, majd a Száraz fákat is, de mindvégig maradtunk a zöld jelzésen, amely hosszan elnyúlva Kismaros felé vette az irányt. Szép lassan hétvégi, illetve erdei házak mellett haladtunk el, mígnem a zöld jelzés egy éles bal kanyart véve brutálisan meredek és hosszú lejtőn át ereszkedett alá (22. kép).
A lejtőn leérve megsűrűsödtek a házak, majd kisvártatva elértük a Kismarosra vezető műutat. Az utat egészen a "Morgó" vasúti megállóhelyig, 7. pontunkig követtük (23. kép).
A pontban feltöltekeztünk minőségi csokival (Mars és Snickers csokikat azért nem osztogatnak minden túrán), majd a sárga jelzésen a Csömöle-völgy felé vettük az irányt, amit némi műutas szakaszt követően hamar el is értünk. A hangulatos kis erdei patak völgyében hosszan kanyarogva haladtunk, a patakon többször is átkelve, végül hosszú meredek szakaszt követve szép lassan hátrahagytuk a völgyet. Az erdőből a Száraz fák rétjénél értünk ki ahol a sárga jelzést hátrahagyva, jelzetlen úton a szalagozást követve haladtunk. A tágas réten egyetlen széles földút vezetett keresztül, amit néhány száz méter megtétele után egy öszvér, gondolván egyet befoglalt és békésen legelészve szemlélte a tovahaladó túrázókat (24. kép).
A Száraz fák rétje után csakhamar visszatértünk a korábban követett zöld jelzésre, amin egy darabon most szemben haladtunk a korábbi menetiránnyal, egészen a piros kereszt jelzésig. A piros jelzésre váltva nekiveselkedtünk egy rövidebb emelkedős résznek. A Pusztatoronyi-horgásztónál a piros jelzésre váltottunk, ami a piros romjelzéssel közösen felvezetett a Pusztatorony-Bíbervárhoz. A régi várromnál 8. pontunkhoz érkeztünk (25. kép).
A romoktól ismét egy durván meredek út vezetett lefelé, ahol némi torlódás keletkezett a lassú haladás miatt. A Torony-forrás mellett elhaladva átkeltünk a műúton, majd a piros jelzést hátrahagyva meredek kaptatónak vágtunk neki. A dombtetőre felérve tágas szántók mellett haladtunk még egy darabon szalagozást követve, majd nemsokára visszatértünk a Börzsönyi Kéktúra jelzéséhez. Szép lassan ismét az erdőbe vezetett vissza az út, ahol nemsokára hátra hagytuk a kéket és újfent a zöld jelzést követtük. A Törökmezei halastó mellett elhaladva ismét (szerencsére az utolsó) komoly emelkedővel találtuk magunkat szembe, amit sikeresen megmászva kisvártatva a Törökmezei-turistaházhoz érkeztünk. Utolsó pontunkban pihentünk egy keveset, majd a kék és piros jelzéseket követve továbbindultunk. Egy széles mező mellett elhaladva, amit a jó időben népes turista sereg vett birtokba visszatértünk az erdőbe. Innentől igazából már csak be kellett sétálni. A kék jelzést előbb zöldre, majd zöld keresztre cserélve róttuk az utolsó pár kilométert. Az út a továbbiakban már nem tartogatott különösebben komoly kihívásokat, szinte végig lejtve jól járható nyomvonalon kanyarogva vezetett vissza egészen Zebegényig. Aszfaltos útra kiérve szép lassan visszakanyarogtunk a falu főterére, a Kós Károly tervezte templomhoz (26-27. kép).
A főtéren megállva vetettünk még egy utolsó pillantást kora reggeli első megállónkra is, a magasba emelkedő Kálváriahagyre és a Trianoni-emlékműre (28. kép).
Majd szép lassan besétáltunk a helyi iskola udvarába lévő célba és ezzel le is tudtuk a túrát! A teljesítésért természetesen járt a kitűző és az emléklap. Ezzel azonban még nem volt vége, hiszen minden résztvevő egy tál mákos-, diós-, vagy grízes tésztát is kapott beérkezéskor (29. kép).
Azt kell, hogy mondjam, hogy a szervezők ezúttal sem hazudtolták meg önmagukat és újfent egy igazán remek túrát szerveztek. Zebegény és a Börzsöny gyönyörű környezetet biztosítottak a túrának, igen élvezetes és látványos útvonal lett kijelölve, amin egy élmény volt végigmenni. A gyönyörű idő és az első osztályú szolgáltatás meg csak hab volt a tortán. Azt hiszem a jövőben kihagyhatatlan túra lesz a naptáramban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése