2014. március 8., szombat

Nőnapi Túra

Helyszín: Mecsek
Táv: 19,4 km
Szint: 580 m
Időpont: 2014.03.08.
Rajthely: Pécs

A szokásos mecseki "Nőnapi túrák" során a teljesítménytúra jelleget kissé háttérbe szorítva sokkal inkább a kellemes, jó hangulatú kirándulás kerül előtérbe. A tavaszba forduló időjárás, a nem túl hosszú (20/12/6 km) résztávok, no meg persze az irdatlan mennyiségű medvehagyma minden évben számos túrázót megmozgat, akiket sokszor távol tartanak a hosszú távú túrák. Kicsik és nagyok egyaránt szép számban keresik fel évről-évre a Kardos úti kulcsosházat. Idén mi is kicsit kényelmesebbre véve a formát egy 4 fős baráti társasággal vágtunk neki a 20-as résztávnak. 
Pontban 7.50-kor, viszonylag a mezőny elején rajtoltunk, hogy a 13 órai célzárás miatt ne kelljen túlságosan rohanni. A rajthelyül szolgáló kulcsosházat a sárga háromszög jelzés rövid szakaszán hagytuk magunk mögött, majd nemsokára a Dél-Dunántúli Piros Túra jelzésére térve Remeterét felé vettük az irányt (1. kép).
A túra elején kissé barátságtalan időjárás fogadott minket. Míg lent a városban hét ágra sütött reggel a Nap, addig a Misina-Tubes vonulat szinte teljesen felhőbe burkolózott, ezért kissé hűvös és párás időben közelítettük Remeterét felé. A piros jelzés eme szakasza egyéb iránt igen jól járható, nagyobb kihívást jelentő emelkedő nincs rajta, így a rossz idő ellenére is jól haladtunk. A remeteréti esőbeállóhoz érkezve a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra jelzésére váltottunk és É-i irányba fojtattuk tovább utunkat (2. kép).
Az esőbeállóig vezető út egyes völgyeiben akad medvehagyma bőven, de a Remeterétet Büdös-kúttal összekötő szakasz maga volt a Kánaán. Az Orfűre vezető műutat szegélyező domboldalban zöld szőnyegként terült el a rengeteg medvehagyma (3. kép).
Büdös-kútig hosszan kanyarogtunk a már említett műút felett. Az útvonal többnyire egyenletes volt, csupán 1-2 kisebb emelkedő szakította meg, de az előző napi esőzéseknek köszönhetően némely szakaszokon csak komoly dagonyázás révén tudtuk átverekedni magunkat. A Büdös-kúti völgy bejáratához érve a sárga kereszt jelzés is becsatlakozott az utunkba, mellyel közösen kezdtük meg az ereszkedést. A meredek lejtőről letekintve hihetetlen látványt nyújtott a völgy. Az egész szinte zöld tengerré változott a rengeteg medvehagyma és szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatuskavargó egyvelegétől (4. kép).
A völgy aljába megérkezve jobb kéz felől elhaladtunk a hely névadó forrása mellett, majd a csordogáló kis patak fölött átívelő kőhídon átkelve elérkeztünk első ellenőrző pontunkhoz (5. kép).
Még néhány lépcsőt leküzdve felkapaszkodtunk a Büdös-kúti kulcsosházhoz (Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópont), ahol megejtettük a szokásos pecsételést, ami mellé még csokit is kaptunk a pontőröktől. Igazolást követően azonban még nem indultunk egyből tovább. Sok más túratársunkkal egyetemben mi is feltöltöttük készleteinket a korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló medvehagymával. Az ínyencek még pár szem gombával is megtoldhatták a termést (6. kép).
A völgyet ugyanazon a meredek emelkedőn hagytuk el, mint amin megérkeztünk. Felérve ezúttal azonban a sárga kereszten DK-i irányba folytattuk tovább a túrát. Klasszikus erdei úton haladtunk, méretes fáktól szegélyezve. Ezen a részen a medvehagymát mindinkább a hóvirág és a tavasz egyéb korai hírnökei kezdték felváltani (8. kép).
Az út lassan, de kitartó emelkedésbe kezdett egészen a Lapisig, ahol az emlékművet elérve É felé fordultunk, továbbra is a sárga keresztet követve (7. kép).
Rövid aszfaltos szakaszt követően ismét bevettük magunkat az erdőbe. Idő közben az időjárás is kezdett igazi tavaszi formát ölteni. A Nap végre előbújt a felhők mögül és immár akadálytalanul ragyoghatta be a mecseki tájat. Ilyen pompás időben érkeztünk meg a Hóvirág-völgyhöz, ahol az erdő legszebb tavaszi arcát tárta elénk (7-9. kép).
A második ellenőrző pontunkat a sárga kereszt - sárga háromszög elágazásánál találtuk. A pontban újfent csokit, mégpedig finom Milka Wafelinit kaptunk frissítő gyanánt, amit mi jó lovagok módjára természetesen Andreának adtunk, Nőnap alkalmából. Rövid pihenőt követően visszafordultunk és egy darabon a korábbi jelzésünket követtük egészen a sárga körig, ahol É-nak, immáron a 3. ellenőrző pontunk felé vettük az irányt. Eleinte a sárga kör jelzést majd azt elhagyva a zöld keresztet követtük egészen Rábay fáig. Végig egyenletes terepen haladtunk, de a sár sok helyen igen csak megnehezítette a dolgunkat. Ha esetleg valakinek még igénye támadt volna megtölteni a zsákját medvehagymával, az itt még megtehette, hiszen a zöld kereszt útvonalán az utolsó, nagyobb kiterjedésű "mezők" mellett haladtunk el (10. kép).
Rábay fát elérve a piros négyszög jelzésen indultunk tovább É-i irányba. Nagyjából száz méter megtétele után a jelzés éles jobb kanyart véve meredek emelkedőbe csapott át. Talán az egyik legfárasztóbb szakasz várt itt ránk. Nem is az emelkedő miatt (bár az sem elhanyagolható), mint inkább az igen sáros és csúszós talaj miatt. Kicsit lassított az addigi tempónkon, de végül is sikeresen leküzdöttük az akadályt. A dombtetőn a Dél-Dunántúli Kéktúra jelzése ismét becsatlakozott az útvonalunkba és immáron a két jelzéssel közösen érkeztünk meg a közeli Fehér-kúti kulcsosházhoz (Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópont).
Az utolsó (3.) ellenőrző pontot, illetve az ott kapott müzliszeleteket is begyűjtve ismét hátra arcot vettünk és visszaindultunk a Rábay fához, ahonnan a Dél-Dunántúli Piros jelzésre tértünk rá és D-i irányba folytattuk utunkat. A jelzéssel innentől kezdve már nem nagyon kellett törődni, hiszen szinte egészen a célig visz a piros jelzés (11. kép). 
Hosszú elnyújtott enyhe lejtőn haladtunk, először a Kantavári-forrást, majd valamivel odébb magát a Kantavárat (vagyis annak romjait) is megközelítve. A fák közül kiérve végül utolsó komolyabb emelkedőnknek feszültünk neki. A kellően hosszú és meredek kaptatón átbukva nem kevésbé meredek lejtőn (sőt!) érkeztünk meg festőien szép Kisrétre (12. kép).
Kisrétet hátra hagyva haladtunk tovább a Misini É-i lejtőin. Néhány 100 métert követően a piros jelzés keresztezte a sípálya vonalát, ahol remek kilátás tárult elénk. Míg felettünk a Tv-torny hatalmas beton monstruma magasodott, addig a távolban a Hármashegy és a Zengő vonulatai rajzolódtak ki. A bámészkodást követően még egy rövid szakaszra visszavettük magunkat a fák közé, ahol örömmel konstatáltuk, hogy a Mecsek ezen részén is éledezik már téli álmából a természet (13. kép).
Csakhamar Dömörkapuhoz érkeztünk, ahol a Kisvasút végállomása mellett elhaladva már a célegyenesre fordultunk rá (14. kép).
Az állatkertig vezető, kiépített gyalogösvényen az utolsó 1-1,5 km már gyorsan elrepült. A kellemesen meleg napsütéses időben jól esett a gyaloglás, szinte fel sem tűnt, hogy már meg is érkeztünk a célba, kereken 4 órás menetidőt követően. Beérkezvén eleget tettünk utolsó kötelezettségünknek, azaz igazoltattuk az itinerjeinket majd átvettük a kitűzőt és az emléklapot a sikeres teljesítésért (15. kép).
A szervezők természetesen idén is gondoltak a lányokra, illetve nőkre és minden egyes hölgy résztvevő egy papírból hajtogatott nárciszt kapott ajándékba. Rendkívül ötletes és szép gesztus szerintem. Természetesen a túra megkoronázásaként nem maradhatott el a szokásos zsíros kenyér és forró tea menü sem, melyet a gyönyörű napsütésbe kiülve fogyasztottunk el jó ízűen, miközben konstatáltuk, hogy ismételten jó döntés volt a túrát választani. Azt kell, hogy mondjam a PITE-s szervezők mostanában igencsak kitesznek magukért és remek túrákat szerveznek. Emlékszem még néhány korábbi túrájukra, ahol nem mindig lehettünk maradéktalanul elégedettek a pontokon nyújtott szolgáltatásokat figyelembe véve, de az utóbbi időben ez tényleg abszolút korrekt (Milka csoki, müzli, zsíros kenyér, tea....stb.). Szóval csak így tovább! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése