2014. április 5., szombat

Tenkes Maraton

Helyszín: Villányi-hegység
Táv: 42,05 km
Szint: 1586 m
Időpont: 2014.04.05.
Rajthely: Máriagyűd


Amióta túrázom, azóta a "Tenkes Maraton" mindig is nagy kedvencem volt, a "Szuadó 40" mellett kétségtelenül a tavasz másik legszebb túrája a környéken. Ezért minden évben már jó előre várom az április elejét, amikor újra visszatérhetünk a Villányi-hegységbe. Ezzel az érzéssel úgy gondolom nem vagyok egyedül, hiszen idén is - az összes résztávot figyelembe véve - rengeteg túrázó látogatott ki a Tenkesre ezen a kissé borongós, ámde kellemes tavaszi napon. Szerencsére az égiek is velünk voltak, így a beígért záporokból semmi sem lett.
A maratoni táv rajtja, mint minden évben, idén is a Máriagyűdi kegytemplom alatt található túraállomásnál volt, ahonnan a szokásoknak megfelelően 7 órakor rajtoltunk tömeges rajttal. Utunk egy kisebb emelkedőt, majd némi lépcsőzést követően egyenesen a kegytemplomhoz vezetett (1. kép).
A piros háromszög és piros körút jelzés kettősét követve megkerültük a templomot, majd enyhe emelkedőn a Fájdalmas Szűzanya szobrához érkeztünk (2. kép).
A piros körút jelzésen hamarosan elértük első pontunkat, a kálvária felett, ahol a kihelyezett bójánál ikszelni kellett. Igazolást követően a kálvária lejtőjén ereszkedtünk vissza egészén a piros jelzésig (3. kép).
Máriagyűdöt elhagyva a piros sáv jelzésen folytattuk tovább. Az út hirtelen meredek emelkedőbe csapott át, ahogy kapaszkodtunk fel a Tenkesre. Míg bal oldalról meredek falú és mély vízmosás szegélyezte az ösvényt, addig jobbra kitekintve felsejlettek Siklós házai és a fölébük magasodó büszke vár a távolban. A sziklás, bokros hegyoldalt szép lassan felváltotta az erdő, majd végül az út is ellaposodva megérkezett 2. ellenőrző ponthoz a kék sáv - kék kereszt elágazónál. A bójánál ismét jelöltünk, majd a kék sáv jelzésen folytattuk tovább az utat. Kényelmes, pihentető szakasz következett, a gerincen többnyire szintben haladva kellemes erdei ösvényen vezetett végig az út, mintegy 2,5 km-en át egészen az "útjelző tábláig", ahol már a 3. ellenőrzőpontnál jártunk (4. kép).
A pontban igazolás és cukorka várt, majd hosszas ereszkedésbe kezdtünk vissza Máriagyűd irányába a sárga jelzésen. A meredek lejtmenetet a Pyber-kunyhó előtt kissé ellaposodó szakasz törte meg egy rövid ideig (5. kép).
A kis házikó érintését követően haladtunk tovább a sárga jelzésen, amin lefelé haladva szép lassan sziklás és kicsit nyitottabb bokorerdős arculatot kezdett ölteni a táj (6. kép).
A lejtmenetben még érintettük a Tenkes-hegyi-kilátót is, ami része a "Baranyai Kilátók" jelvényszerző túramozgalomnak. A kilátóra mindig érdemes pár percet szánni és felmenve kicsit körbenézni, hiszen gyönyörű panoráma nyílik a Tenkes D-i lejtőire (7. kép).
A kilátót követően még egy jó darabon lejt az út (néhol igen meredeken), ezért lefelé igen jó tempóban haladtunk. Kisvártatva vissza is érkeztünk Máriagyűdre. A faluba leérkezvén már messziről látszott a kegytemplom, jelezvén, hogy már csak pár kanyar és az első, 7 km-es kört le is tudtuk a túrán (8. kép).
A "Tenekes Maraton"-on ugyanis hagyományosan 3 eltérő útvonalú kört kell teljesíteniük a résztvevőknek, amelyek során mindig Máriagyűdre térünk vissza. A máriagyűdi pontban visszatérve aztán roskadásig megpakolt asztalok várnak mindenkit. Most is volt itt minden mi szem, s szájnak ingere. Zsíros kenyér vöröshagymával, vajas kenyér mézzel, lekvárral  és remek villányi borok korlátlan mennyiségben várták a megfáradt túrázókat. Természetesen fogyasztottunk mi is, de csak módjával, hiszen tudtuk, hogy még 2x is vissza fogunk ide térni.
A kalóriapótlás után neki is vágtunk 2. körünknek, azon a sárga jelzésen, amin nem sokkal korábban Máriagyűdre érkeztünk. Kellett is az energia, mert sajnos visszafelé sem lett kevésbé meredek a lejtő. Igen kemény és hosszan elnyúló szakasz várt ránk, amin ezúttal kicsit lassabban haladtunk, mint az imént. Na de sebaj, legalább most több időnk maradt és figyelmesen meg tudtuk szemlélni a hegyoldal változatos élővilágát (9-10. kép).
Szép lassan, de végül is csak leküzdöttük ezt az akadályt is és újra visszakapaszkodtunk a Tenkesre. Az erdei sorompót érintve újfent az útjelző táblához és régi/új ellenőrzőpontunkhoz érkeztünk (11. kép).
Ezt követően széles erdei úton folytattuk tovább az utat a kék és a sárga sáv jelzést követve. Időközben szép lassan el kezdtek szembe jönni a rövidebb távok résztvevői is, akik éppen Máriagyűdre tartottak. Az erdőből egy rövid időre kiértünk  egy hatalmas erdőirtás mellett, ahol a sárga jelzés a lokátor műútján elhagyta útvonalunkat. Mi a továbbiakban a kék jelzést követtük. A fák közé visszatérve újfent egy hosszú és meredek lejtőn leereszkedve érkeztünk meg a Tenkes Csárdához. A főúton óvatosan átkelve megkerültük a csárdát és a hozzá tartozó karámokat és a Nagy-hegy felé vettük az irányt (12. kép).
A házak közül kiérve a túra legszebb szakaszához érkeztünk, ahol felszínre bukkant hatalmas mészkősziklák között kanyarogva igazán kalandos és vadregényes ösvényen szelhetjük át a lebilincselő szépségű tájat (13-16. kép). 
A pontot végül a Nagy-hegyi-kilátónál értük el, amely egyébiránt szintén része a "Baranyai Kilátók" jelvényszerző túramozgalomnak. A kilátóból tiszta időben akár a Mecsekig is ellátni, de sajnos most kicsit párás volt az idő, így "be kellett érnünk" a Villányi-hegység nyújtotta csodálatos panorámával (17-18. pont).
A kilátónál természetesen idén is gondoskodtak a pontőrök a Tenekes túrák elengedhetetlen kellékeiről, és jó néhány palack borral várták az erre tévedő turistákat. Akinek kedve támad az kedvére csillapíthatta szomját a nemes nedűvel. A különböző borok mellé még csokis nápolyit is kínáltak a helyi "betyárok", így nem csoda, hogy ezen a helyen kicsit többet időztek az emberek (19. pont).
Az idén sajnos nem folytathattuk tovább a túrát a szokásos úton Csarnótán át Túronyba, mivel a leírat szerint "Túronynál egy tavat készítenek elő". Ezért visszafordulván ismét végiggyalogoltunk a fehér kősziklák szabdalta gerincen, majd a Tenkes Csárda érintésével nekiveselkedtünk a kék jelzés igen meredek és hosszú emelkedőjének. A lokátorhoz vezető műúthoz elérkezvén balra fordultunk a sárga jelzést követve még pár száz méteren át egészen az út szélén elhelyezett bójáig. Ikszeltünk a megfelelő rubrikába, majd szalagozást, illetve a sárga keresztet követve kisvártatva meg is érkeztünk Túronyba, ahol a helyi református templom mellett újabb ellenőrzőpont várt bennünket (20. kép).
A következő pont sem volt túl messze, mindössze 800 métert kellett megtenni. Először is visszasétáltunk a templom mellet egészen a sárga - sárga kereszt elágazóig, ahol a sárga keresztet választva lesétáltunk a Diósvölgyi Ifjúsági Táborhoz, a rövid távok rajtjába. 
Gyorsan megejtettük az igazolást itt is, majd továbbindultunk a zöld jelzésen. Kezdetben jól járható erdei úton haladtunk, majd az utat hirtelen elhagyva a domboldalban kanyarogva vezetett tovább a jelzés. Egy rövidebb, de kissé meredek emelkedő után egy rövid szakaszra újfent csatlakozott hozzánk a Túrony felől érkező sárga jelzés. Nemsokára kiértünk az erdőből és búzaföldek szegélyezte poros földúton rátértünk a Bissére vezető műútra. Kicsit hosszabb aszfaltos rész következett, amin viszonylag rövid idő alatt meg is érkeztünk Bissére (21. kép).
A településen átvágva a temetőnél hagytuk el Bissét széles szántóföldek határában gyalogolva. Jobb kéz felől a Tenkes É-i oldalának zöldbe borult, hatalmas erdőségei terültek el (22. kép).
A falu határától nem messze a zöld sáv - sárga kereszt jelzések kereszteződésében 10. pontunkhoz érkeztünk, ahol a pontőrök csokival vártak minket. Innét a továbbiakban már nem nagyon kell bajlódni a jelzésekkel, hiszen csak a sárga kereszt jelzést kellett követnünk egészen Máriagyűdig. A pontot elhagyva egy széles földes útra ereszkedtünk le, amin szép hamarosan visszatértünk az É-i lejtők hatalmas fái közé. Hangulatos, tavaszias erdei úton haladtunk, amely kis idő elteltével fokozatosan és kitartóan emelkedni kezdett. A kapaszkodást végül a Tenkes gerincére felérve, a kis esőbeállónál  fejeztük be. A D-i lejtőkre átbukva durván meredek és  hosszú, sziklás lejtmenet következett továbbra is a sárga kereszten (23. kép).
Különösebben nem tudtunk örülni a lefelé vezető útnak, és a pont közelségének, mert tudtuk, hogy hamarosan ide még visszatérünk. Mindenesetre rendíthetetlenül haladtunk lefelé, néhol meg-megállva és gyönyörködve egy kicsit az egyébként lélegzetelállító kilátásban. Végül a református templom érintésével érkeztünk vissza Máriagyűdre, és ezzel a 2. kört is befejeztük. 
A túraállomáson egy rövid időre újfent megpihentünk. Némi falatozást és erőgyűjtést követően azonban ismét neki vágtunk a túrának, hiszen várt még ránk az utolsó etap és a brutális emelkedő a sárga kereszten. Nem meglepő módon kicsit be is lassultunk a hegymenetben, de - csakúgy, mint a túra elején a sárga jelzésen - ilyenkor, mivel nem rohanunk sokkal több idő marad a nézelődésre. A lefelé már egyszer megcsodált kilátásban, valamint a hegyoldalban nyíló virágokban ismét gyönyörködhettünk egy kicsit (24. kép).
Egészen az esőbeállóig kapaszkodtunk fel, ahonnan a reggelről már ismerős kék jelzésen haladtunk végig a gerincen, csak ezúttal ellenkező irányba. A kék - kék kereszt elágazáshoz érkezve balra fordultunk a kereszt jelzésen, és az enyhén lejtős úton hosszú ereszkedésbe kezdtünk. Egy idő múlva a zöld sáv keresztezte utunkat. A két jelzés találkozásánál kihelyezett bójánál megejtettük a kötelező igazolást, majd a zöld jelzést követve szép lassan ráfordultunk a pincesorra. Hangulatos kis pincék között kanyarogva ereszkedtünk lejjebb és lejjebb a völgyben, majd a sor utolsó házánál ellenőrzőponthoz érkeztünk (25-26. kép). 
A pincesorra vezető út, illetve a pontot követő, Vokány felé vezető út szó szerint igazi üde színfoltja volt a túrának. Rengeteg színes virág tarkította lépten-nyomon a túra útvonalát, ezáltal igazi tavaszias hangulatot kölcsönözve az erdőnek (27-30. kép).
A pincesort hátrahagyva még egy darabon a zöld jelzést, majd az idő közben csatlakozó kék jelzést követtük. Jól járható széles erdei utakon haladtunk szép lassan Vokány felé. Bal kéz felől elhagytuk Kistótfalut, illetve egy jó darabon haladtunk a falu határában folydogáló Berek-réti-patakkal, majd bő 1 km-rel arrébb egészen a vasúti sínekig húzódtunk ki az erdő szélére. Az utóbbi években már nem kell egészen a Vokányi vasútállomásig kigyalogolni, a pontot beljebb hozták a kék sáv és a piros sáv elágazójáig. A ponthoz érkezvén vizet vettünk magunkhoz, majd nekiveselkedtünk a piros jelzés meredeken emelkedő földes útjának. A dombtetőre felérve hosszasan szőlők és pincék között kanyargó, kezdetbe magas partfalú szurdokszerű földes úton haladtunk (31. kép).
Az út enyhén, de folyamatosan emelkedett a végeláthatatlan szőlőföldek között. Egy kereszthez érve, jobb kéz felől elértük a zöld jelzést, de mi továbbra is ragaszkodtunk a piros jelzésünkhöz (32. kép).
Még egy jó darabon kanyarogtunk a szőlőültetvények között, majd egy utolsó emelkedőnek nekirugaszkodva felértünk a Csukma-kereszthez. Újabb pont és pazar kilátás várt a dombtetőn. Távolban a Szársomlyó vonulatai bontakoztak ki a hosszú szőlősorok felett (33. kép).
A Csumka-kereszttől lefelé indultunk tovább a sárga jelzést követve. Miután hátrahagytuk a szőlőföldeket, alacsony bokros erdőbe tértünk be egy rövid időre, melyen átvágva az Akasztó-domb sziklás, füves rétjére érkeztünk ki. A kilátás egyszerűen pazar volt, ismét megpillanthattuk a Siklósi várat a távolban. Jobb kéz felé elnézve külszíni fejtés nyomai éktelenkedtek a Tenkes oldalában (34. kép). 
A mező szélétől még egy kicsit kellett csupán ereszkedni és az egyik fára kihelyezett bójával már az utolsó pontjaink egyikéhez érkeztünk. Igazolást követően folytattuk tovább az egyre meredekebbé váló ereszkedést. Szép lassan megközelítettünk Máriagyűd határában fekvő pincesorokat, melyek között hosszasan kanyarogva szalagozást és sárga jelzést követtük. Rövid időn belül két pontot is érintettünk, melyek közül az első egy löszös horhos tetejében találtunk (35. kép).
Mintegy 300 m-el arrébb lévő Szentkútnál begyűjtöttük az utolsó pontot is, majd szűk kis utcákon kanyarogva kisvártatva vissza is érkeztünk Máriagyűdre. A kegytemplom előtt elhaladva már csak pár méter volt hátra és 8 óra 18 percet követően meg is érkeztünk a célba, ahol már hatalmas volt a nyüzsgés. Lassan érkeztek a maratonosok, míg a rövidebb táv teljesítői is szívesen időztek egy kicsit a túraállomáson, hiszen még mindig volt étel és ital is bőséggel, bár lehet, hogy utóbbinak nagyobb marasztaló ereje volt. A teljesítésért természetesen átvettük a kitűzőnket, miközben kiderült, hogy Andi idén még egy "Tenkes Maraton"-os pólót is nyert, de ez már tényleg csak hab volt a tortán.
Minden elismerésem a szervezőké, akik évről-évre igazán élvezetes és magas színvonalú túrát rendeznek itt a Villányi-hegység szívében. Aki egyszer belekóstol a Tenkes túrák - vagy a helyi borok :) - valamelyikébe, az nagy valószínűséggel visszajáró vendége lesz a Tenkesnek, hiszen itt minden feltétel adott egy igazán remek túrához: gyönyörű helyszín (a festői szépségű Máriagyűd és a Tenkes ideális otthont biztosít a túrának), kiváló rendezés (a kijelölt útvonalat és a szolgáltatást abszolút csak dicsérni lehet), kellemes tavaszi hangulat.....kell ennél több? Az egyetlen apró hátulütője a túrának talán csak annyi, hogy autó nélkül kicsit nehézkes kijutni a Maratoni táv rajtjába, de persze ez sem megoldhatatlan. Összefoglalva csak annyit mondanék, hogy idén sem kellett csalódnunk és újfent egy feledhetetlen "Tenkes Maraton"-on vagyunk túl. Kihagyhatatlan tavaszi program a túranaptárban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése