Kötél Túra 20

Helyszín: Mecsek
Táv: 20,0 km
Szint: 625 m
Időpont: 2014.08.03.
Rajthely: Pécs

Az előző éjszakai Tenkes túra után kissé fáradtan tekertem ki vasárnap reggel a pécsi Éger-völgybe, hogy Andival közösen részt vegyünk az első alkalommal megrendezésre kerülő "Kötél Túra 20" teljesítménytúrán. Izgatottan érkeztünk meg a Teca Mama Kisvendéglőjénél található rajtba, mivel nem tudtuk, hogy mit  is várjunk az aznapi túránktól. A kiírást előzetesen böngészve ugyanis olvasható volt, hogy a rendhagyó esemény alkalmával nem egy "egyszerű" túráról beszélhetünk, hanem az egész történetnek egy csavart adva, minden résztvevőnek legalább egy másik túratársukkal, minimum 1 méteres kötéldarabbal összekötve kell teljesíteniük a túrát ("Nomen est omen"). Szokatlan, de ötletes elgondolás, lássuk mi sült ki belőle.

Nem sokkal háromnegyed 8 előtt érkeztünk meg a rajba, ahol a szokásos adminisztrációt követően pár perc alatt menetre készen álltunk. Egy dolog hibádzott csupán, még pedig a kötél! Mivel sajátot sajnos nem tudtunk vinni, ezért azt a szervezők készségesen biztosítottak számunkra. Így már minden rendben volt, a legfőbb kritériumnak is megfeleltünk (bár ahogy később láttam, azok akik nagyon óckodtak a kötél gondolatától, azokat a szerevezőség engedte elrajtolni anélkül is), szóval egy 1,5-2 méteres kötéldarabbal összekötve a derekunk körül Andival mi ketten is nekivágtunk a 20 km-es távnak. Egyenesen Éger-völgy felé vettük az irányt a kék kereszt jelzésen, ahol a nemrégiben kitisztított Éger-völgyi-tó és mellette lévő, szépen rendezett turistapihenő érintésével már kellemes erdei úton haladtunk. A bal kéz felől található kis tó ezúttal különös zöld árnyalatba öltözött a felszínén úszó rengeteg békalencsének köszönhetően (1-2. kép).

A sekély patakmeder vonalát követve egyre mélyebbre hatoltunk a hangulatos völgyben. Jól járható, kényelmes erdei ösvényen haladtunk, szinte végig szintben. A völgy feléhez érve  két kisebb fahídon keltünk át, majd egy rövid, de annál meredekebb emelkedőnek veselkedtünk neki (3. kép).

Pár perccel később elérkeztünk a Dél-Dunántúli Piros Túra jelzéséhez, melynek K-re tartó ágához mi is csatlakoztunk. Átkeltünk a keskeny kis patakon, majd ezúttal már jóval hosszabban, igen meredek kaptató következett. Fölfelé haladva a száraz domboldalban meglepődve tapasztaltuk, hogy még mindig rengeteg gombát látni errefelé (4. kép).

Miután leküzdöttük az emelkedőt egy betonútra érkeztünk ki, amin egy jobb-bal kanyarkombinációt véve egészen az Orfűre vezető kerékpárútig ereszkedtünk le, ahol búcsút intettük a piros jelzésnek (5. kép).

A kerékpárútra rátérve balra indultunk tovább Orfű irányába, de már a zöld háromszöget követve. Egy rövid szakaszon a keskeny betonúton gyalogoltunk, mígnem jelzésünk balra betért a bokrok közé. Nem volt más hátra, követtük mi is és hosszan eenyúló hegymenetbe kezdtünk fel a Vörös-hegyre. A zöld háromszög nem éppen tartozik a legfrekventáltabb mecseki turista utak közé, ezért sajnos kissé elhanyagolt erdei úton vezetett a jelzés. Az itt-ott térdig érő gaz némileg megnehezítve a haladást, pláne így összekötve, de azért nem állított elénk leküzdhetetlen akadályt (6. kép).

Amint haladtunk felfelé a fiatal, nyílt erdőben, azalatt a Nap is szép lassan előbújt a reggeli felhő takarója alól. Hirtelen kezdett meleggé válni az idő, ezért igencsak megörültünk neki, amikor egy vadkerítés mellett elhaladva újra magas, zárt erdőbe tértünk be. A terep természetesen továbbra is emelkedett, de legalább árnyékban voltunk és már a gazban sem kellett gázolnunk. Az erdőben aztán kisvártatva a Horváth A. Olivér emlékkőhöz érkeztünk, ahonnan már nem volt sok hátra a hegymenetből (7. kép).

Nagyjából 200 méter megtétele után, két erdei fakeresztnél a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra jelzéséhez érkeztünk. A zöld háromszöget hátrahagyva jobbra fordultunk a kéken, és jól járható széles földúton folytattuk tovább a túrát, végig a gerincen. Pár perc gyaloglás után elnyújtott, hosszú tisztáshoz érkeztünk, ahol egy rövid átvezető szakasz erejéig kiértünk az erdőből (8. kép).

Miután visszatértünk a fák közé, már nem kellett sokat gyalogolni és egy balra tartó erdei úton szalagozás jelezte, hogy közel az első pont. A kissé fakó szalagokat elsőre nehéz volt kiszúrni a napsütésben, de szerencsére időben kapcsoltunk és nem mentünk túl a leágazón. Rövid időre hátrahagytuk a kék jelzést és gazzal igencsak benőtt úton egyenesen egy kis tisztás felé tartottunk. A tisztás szélében egy fára erősítve találtuk az első ellenőrzőpontot jelentő bóját (9-10. pont). 

Gyorsan megejtettük az igazolást, majd ugyanazon az úton visszatértünk a kék jelzésre. A pontot követően még egy keveset síkban haladtunk, majd a Rózsa-hegyről lefelé hosszas lejtmenetbe kezdtünk a hegyoldalban. A köves-murvás úton hamar leérkeztünk az Orfűre vezető műúthoz, amin átkelve meg is érkeztünk a pécsiek kedvelt kirándulóhelyének számító Remeterétre. A zöldellő domb tetején található esőbeállónál hamarjában már a 2. ellenőrzőpontunkhoz érkeztünk (11-12. kép).

A pontban kicsit megpihenve frissítőt vettünk magunkhoz. Vizet és szörpöt is kaptunk a pecsételés mellé, amit szépen megköszönve kis idő múlva folytattuk a túrát. Továbbra is a kék jelzést követve kisvártatva átkeltünk a Lapisra vezető műúton, majd az erdőbe visszatérve É-i irányba haladtunk (13. kép).

Az orfűi műút fölé magasodó meredek domboldalban kellemes erdei ösvényen vezetett az út, még összekötözve is igen jó tempót tudtunk menni a magas fák árnyékában (14-15. kép).

Ahogy kanyarogva haladtunk előre a kijelölt úton előbb a zöld kereszt, majd nem sokkal arrébb a Lapisról érkező sárga kereszt jelzése is csatlakozott a kék sávhoz. A három jelzés egy hirtelen jobb kanyart követően meredek lejtőnek nekilódulva ereszkedett le a festői szépségű Büdös-kút völgyébe. A lejtő aljába leérve elhaladtunk a völgy névadó forrása mellett, majd a kis kőből épített hídon átkelve a patakmeder mellett álló kis esőbeállóhoz siettünk. A kihelyezett bójánál leigazoltuk 3. ellenőrzőpontunkat, majd kicsit megállva átadtuk magunkat a hely varázsának (16-18. kép).

Kis pihenőt követően felballagtunk a domboldalban kicsit feljebb található Büdös-kúti kulcsosházhoz (Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópont), majd az épületet megkerülve kissé meredek, de nem túl hosszú kaptatón hagytuk hátra a völgyet. Miután leküzdöttük az előttünk álló akadályt, szép lassan egyenletesebbé szelídült a terep. Egy rövid ideg ismét széles földúton haladtunk, itt-ott pocsolyákat kerülgetve. Egy enyhe balos kanyart követően végül a sárga sáv jelzésére ereszkedtünk vissza, amit az Erdei keresztnél értünk el. Jobbra fordulva megtettünk néhány métert Lapis irányába, majd felültünk a balra leágazó kék jelzés hullámvasútjára. Rövidebb lejtmenetet követően kicsit síkban haladtunk, hogy némi erőt gyűjtve két, egymást követő meredek emelkedőnek veselkedjünk neki. Felérve aztán már nem kellett sokat gyalogolni és a Stiglicfogdosóhoz érve 4. ellenőrzőpontunknál jártunk. A Mecseki Zöldtúra és a Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalának kereszteződésében újabb kihelyezett bójánál ejthettük meg az igazolást (19-20. kép).

A pontban nagy meglepetésemre összefutottunk néhány túratársunkkal is, akikkel az előző éjszakai Tenkes túrán szintén találkoztam.  Azért nem semmi, hogy a srácok ezt is bevállalták. Igazolás után elköszöntünk  a fiúktól és a zöld sáv jelzésen Lapis felé vettük az irányt. A hagyományosan sárdagasztós szakasz ezúttal szerencsére épphogy csak nyirkos volt, így elmaradt a dagonya. Enyhén, de biztosan emelkedő terepen, munkagépek által kissé kimélyített földúton a Lapisra vezető műútig gyalogoltunk. Az aszfalton egyenesen továbbindultunk, vigyázva a forgalomra egészen a sárga sáv jelzésig, ahol rövid ideig betértünk balra az erdőbe. Kis kanyart téve a szűk erdei ösvényen a Tubesre felkúszó műútra bukkantunk ki. A piros sorompót megkerülve a kopott, kissé egyenetlen széles úton gyalogolva előbb kereszteztük a Rotary-körsétány jelzését, majd kisvártatva meg is érkeztünk a Pécs városa fölé magasodó Tubesre (611 m). A hegycsúcs megkoronázásaként büszkén magasodó János-kilátó tövében újabb pontot gyűjtöttünk be (21-22. kép).

Miután a pontőröktől megkaptuk 5. "pecsétünket" is egyből indultuk tovább, hiszen volt hátra még néhány km. A Tubes Ny-i oldalában szerpentinező piros háromszög hangulatos ösvényén egészen Lapisig ereszkedtünk vissza, ahol a hét vezér tiszteletére állított, hét különböző mecseki kőzetből álló emlékmű érintésével átkeltünk a műúton (23-24. kép).

Újfent csatlakoztunk a Mecseki Zöldtúra jelzéséhez, amin a műúttól eltávolodva hosszú, meredek lejtőn vezetett az út lefelé. Viszonylag kevés túra útvonala vezet erre, ezért az ösvény kissé elhanyagolt, a jelzései öregek és ritkák. Emellett rengeteg apró kő, illetve szikladarab is nehezítette a járást, ami kötéllel összekötve különösen trükkös. Szerencsére minden gond nélkül túljutottunk ezen a szakaszon is. A Dél-Dunántúli Piros Túra jelzésébe becsatlakozva jobbra fordultunk a népszerű erdei futópályán. A könnyen járható úton, végig szintben haladva kereszteztük a zöld kör jelzést, majd Remeterétig meg sem álltunk. Út közben még a mai napra jellemző gombakavalkád néhány újabb példányát sikerült lencsevégre kapni. Lehet nem ártana lassan egy gombásztanfolyamot elvégezni, lehet visszajönne a túra ára (25-27. kép).

Remeteréten ismét frissítettünk egyet a pontban, majd a piros jelzésen továbbindultunk Mecsekszentkút irányába. Pár száz métert lefelé haladtunk az enyhén hullámzó, de egyébként kellemes ösvényen, mígnem a piros sáv - piros kereszt elágazójához értünk. A túra útvonalát már előzetesen böngészve is örömmel konstatáltam, hogy ezúttal mi a piros kereszt jelzését választva a méltatlanul hanyagolt Kis-Mély-Völgyben folytatjuk a túrát (28. kép).

A piros keresztet választva bal kéz felé enyhe lejtőn ereszkedtünk le a hangulatos völgyoldalban, majd leérkezve jobbra fordult az ösvény. Kisvártatva elérkeztünk a szépen kiépített Széchenyi-forrás kifolyójához. A forrás mellett kihelyezett tábla tanúsága szerint a víz nem iható, ezért nem is időztünk soká mellette. Még egy rövid darabon a keskeny kis erdei úton kanyarogtunk, mígnem szép lassan visszacsordogáltunk Pécs határába. Újra házak között sétálva egészen az Abaligeti-útig mentünk, ahol elvileg egy jobbos után a bicikli út melletti szalagozást követve érkeztünk volna vissza Éger-völgybe. A szalagozás sajnos elkerülte a figyelmünket, térképet meg már nem nagyon néztünk, ezért reflexből végigsétáltunk az Abaligeti-úton D-i irányba, majd a zöld jelzéshez csatlakozva egy enyhe emelkedő után érkeztünk meg "Teca Mamához". Pont időben, ugyanis az egész délelőttre jellemző gyönyörű napsütést felváltva a szép lassan gyülekező fellegek vészjósló fekete felhővé álltak össze. Tíz percre rá, hogy becsekkoltunk a célban iszonyatos vihar közepette leszakadt az ég. Özönvízszerű eső zúdult le, tőlünk pár száz méterre csapkodtak a villámok és még jég is volt, miközben még 15-20 fő még kint volt a terepen (többség feladni is kényszerült a túrát). A szervezőknek nem volt szerencséjük a túrával, ami februárban az ónos eső miatt maradt el, most meg ez....

Az eső minket is maradásra kényszerített, de sebaj, amíg kaja van, gond egy szál se! Miután átvettük a kitűzőt és az emléklapot pár extra falat is lecsúszott a vajas-paprikás kenyerekből. Lehet, hogy a kint elázó túratársak más véleményen vannak, de szerintem mi, akik ideális körülmények között teljesítettük a túrát kellemes vasárnap délelőttön lehetünk túl. A kiírásban leginkább az tetszett, hogy több olyan, egyébként ritkán használt és méltatlanul hanyagolt szakaszon vezetett át a túra, mint például a Kis-Mély-Völgy hangulatos kanyarulatai, vagy a zöld háromszög küzdelmes, de egyébként érdekes szakasza (ahol korábban még nem is jártam). Amúgy a túra egészét véve elmondható, hogy kellemes és szép útvonalon kanyargott végig. A szalagozáson talán még lehetne kicsit dolgozni, mert a színválasztás nem volt a legjobb. A fakó, átlátszó szalagokat kicsit nehezen lehetett kiszúrni a napsütésbe. Bójából is talán kicsit sok volt és valódi pontból kevés, de a történethez hozzátartozik, hogy a nem eredeti időpontban megrendezett túrához nehezebb volt újra embereket összeszedni. A "köteles megoldás" szintén nagyon tetszett, előzetesen nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz majd így 20 km-t végiggyalogolni, de utólag szemlélve jó móka volt, sokat hozzátett a túrához.