Táv: 49,03 km
Szint: 1503 m
Időpont: 2014.04.19.
Rajthely: Tatabánya
Ha mindössze egyetlen szóval kellene jellemeznem a "Gercse 50" teljesítménytúrát, akkor csak annyit mondanék: Profizmus! Az 1982 óta megrendezett túra mára már fogalommá vált túrázó berkekben, mely a "Kinizsi 100" mellett másik olyan túránk, amit (legalább) egyszer muszáj teljesíteni. Az első rendezés óta eltelt évek során hatalmas rendezvénnyé nőtte ki magát. Teljesítménytúra szempontból hihetetlen tömegeket megmozgató eseményen idén is rekordlétszámú túrázó vett részt. Összesen 7092-en neveztek az összes résztávot figyelembe véve, melyből 2884-en az 50-es résztávon indultak. Kissé hihetetlenül hangzik ez a létszám, főleg olyanoknak, akik a vidéki túrák "családias légköréhez" szoktak. Ennyi embert koordinálni és biztosítani a megfelelő túrafeltételeket nem egyszerű feladat, de úgy gondolom, hogy a rendezés hozta a tőle elvárható és a túrához méltó szintet. Idén különösen nagy volt az előzetes készülődés, hiszen ezúttal a "Turista Magazin" is beszállt a rendezésbe, minek köszönhetően idén debütált a vonalkódos rajtoltató rendszer. Online nevezést követően csak ki kellett nyomtatni a nevezési lapot és a rajtban egyszerűen csak "lecsipogták" és már lehetett is indulni......elvileg, de semmi sem tökéletes. Egyébiránt nagyszerűen működött a rendszer, csak nekünk és még pár sorstársunknak mintegy 20 percet kellett várakoznunk, mivel a nyomtatónk nem megfelelő minőségben nyomtatta ki a vonalkódot, ezért manuálisan kellett bevinni az azonosítószámot a rendszerbe, de a technika ördöge közbeszólt és a wifi rendszer megadta magát. Végül a rendezők megelégelték a dolgot és inkább felírták a nevünket egy tollal, majd átadták az itinert és már mehettünk is. Tetszetős, jól követhető, színes térképet kaptunk, amivel könnyedén lehetett tájékozódni (1. kép).
A rajtkapunál még egy 0,5l-es üdítőt kaptunk az útra és már indulhattunk is. Előző nap korai indulást terveztünk, hogy elkerüljük a hatalmas tömeg nagyobb részét, de a hangosbemondó szerint ekkor már több mint 1000-en voltak úton előttünk, amikor a kis csúszás miatt végül 6.45-kor nekivágtunk az 50-es távnak. Tatabánya utcáin a piros kereszt majd a piros kör jelzéseit követve vágtunk keresztül, de igazából a túra során a hagyományos turistajelzések jelentőségüket vesztik, hiszen a Gercse túráknak saját jelzésük van. Résztávoktól függően színes, egyszínű kör (a "Gercse 50" esetében fehér) jelzést kell követni, melyek nagy számban és jól látható módon lettek felfestve az egyes tereptárgyakra, így szalagozásra abszolút nem is volt szükség. A városból kifelé menet áthaladtunk az 1. sz. főút aluljárójában, majd szép lassan megszaporodtak körülöttünk a fák és beértünk az erdőbe. Az első pontig nem is kellett sokat gyalogolnunk, mindössze 3,7 kilométer megtétele után, egy enyhe emelkedőt követően érkeztünk el a János-forráshoz (2. kép).
A forrás körül nagy volt a nyüzsgés, de ennek ellenére olajozottan folyt az igazolás. Mi is gyorsan pecsételtettünk és már indultunk is tovább K-i irányba, egyre mélyebbre hatolva az erdőbe. Kezdetben könnyen haladtunk, majd a terep szép fokozatosan emelkedni kezdett. Hosszan elnyújtott, sziklás-köves emelkedőkön egyre magasabbra kapaszkodtunk. Időközben hátrahagytuk a piros kör majd a piros kereszt jelzéseket, míg végül a piros sáv jelzés kíséretében elérkeztünk a sárga sáv elágazójáig. Itt a 10-es és a 20-as résztávok elváltak útvonalunktól, míg mi a sárga jelzésen É-nak fordulva folytattuk tovább a túrát (3. kép).
Jól járható, széles erdei úton haladtunk, mely kezdetben továbbra is kitartóan emelkedett, bár már korántsem olyan meredeken, majd végül szép lassan kellemes, sík tereppé szelídülve kanyargott tovább. A rengeteg túrázó szinte megtöltötte az egész erdőt egyetlen hatalmas, végeláthatatlan menetoszlopot alkotva (4-5. kép).
A "Gerecse 50"-nek talán ez az egyetlen negatívuma, a burtálisan sok ember, mely egy picit árnyalja a természetjárás szépségeit és emellett saját, kényelmes tempónkat is nehézkes tartani. De ezzel most annyira nem is törődtünk, a nagy szlalomozás közepette még így is elég jó tempóban tudtunk haladni. Viszonylag hamar a 2. ellenőrzőpontnál, azaz a Szent Péter Templomnál találtuk magunkat (6. kép).
A pontban ezúttal almát is kaptunk a pecsételés mellé, amit nagy örömmel el is fogyasztottunk. Rövid pihenőt követően a piros jelzésen indultunk tovább, amin pár száz métert követően ismét hegymenetbe kapcsoltunk, ahogy az Öreg-Kovács-hegy Ny-i lejtőrire kapaszkodtunk fel. A rövid emelkedőt követően hosszan, szintben haladva kerültük meg a hegyet É felé. Gyönyörű, tavaszi köntösbe burkolózott erdei utakon át vezetett a túra ezen szakasza. A még kevésbé záródott lombkoronán át beeső napsütésben szinte ragyogott a már teljesen zöldbe öltözött táj (7. kép).
A hegyet megkerülve kisvártatva a Tardosra vezető műúthoz érkeztünk, amivel néhány száz méteren át párhuzamosan haladt a jelzésünk. Nemsokára a piros keresztre váltottunk és immáron az aszfalton haladva egészen a település központjáig gyalogoltunk. A katolikus templom és a háborús emlékmű mellett elhaladva a Kemencés fogadóhoz, harmadik pontunkhoz érkeztünk (8. kép).
A rövid látogatást követően hagytuk el Tardost. Az erdőbe visszatérve eleinte a kék kereszt, majd az Országos Kéktúra jelzését követve hosszú hullámvasutazásba kezdtünk a Nagy-Gerecse lejtőin É felé haladva. Ekkorra már jócskán benne jártunk a délelőttbe, és a hőmérséklet egyre csak melegedett. A ragyogó napsütéses időben szinte még az erdőben is lehetett barnulni (9. kép).
Ilyen pompás idő közepette érkeztünk meg a festői szépségű környezetben épült volt hercegprímási kastélyhoz, amely napjainkban egyházi nyaralóként funkcionál (emellett egyben az Országos Kéktúra egyik igazolópontja is). A rendkívül impozáns épület büszkén magasodik zöldellő hegyoldalban kiváló kilátást biztosítva az előtte elterülő rétre és erdőségekre (10. kép).
De nemcsak a kastélyban gyönyörködhetünk, hanem a környéken nyíló, gyönyörű erdei virágokban, valamint az avarszintet szőnyegként beborító medvehagyma tengerben is kedvét lelheti az erre tévedő turista (11-12 kép).
Sokan voltak akik meg is álltak egy kicsit medvehagymát szedni, de mi ezt most kihagytuk, mivel korábban már feltöltöttük a készleteket a Mecsekben. Ehelyett a kastélytól hosszas ereszkedésbe kezdtünk Pusztamarót irányába. Egy hirtelen ereszkedőt, igen meredek lejtőt követően kissé nehezebb terephez érkeztünk. Az eddigi kényelmes erdei utat nehezebben járható sziklás ösvény váltotta fel. A negyedik ellenőrzőpont előtt nemsokkal még érintettük az út melletti sziklákba vájt Mária kegyhelyet, majd nemsokára a kék sáv és a piros sáv elágazójához érkeztünk (13. kép).
Sajnos a pont nem a Pusztamaróti emlékműnél volt, amint abban előzetesen reménykedtem, ezért nem is húztuk sokáig az időt, hanem pecsételés után egyből indultunk is tovább. Hatalmas erdőirtás mellett elhaladva hosszan elnyújtott emelkedőnek vágtunk neki, a nap talán legmelegebb órájában. Fák híján árnyékunk nem sok volt, viszont cserébe gyönyörű kilátás tárult elénk. A messzeségben felsejlettek a Gerecse hosszan elnyúló vonulatai. A dombtetőre felérve egy elzárt területen vágtunk át, ahol éppen fakitermelés folyt, de szerencsére minden gond nélkül át tudtunk kelni a területen (14. kép).
A favágókat hátunk mögött hagyva hamarosan visszatértünk az erdőbe. Néhány kisebb-nagyobb emelkedőtől eltekintve jól járható úton, viszonylag szintben haladtunk. A Király-kúti rét esőbeállójához érve gyönyörű szép rét terült el a lábunk előtt, amin egy enyhe lejtőn leszaladva vágtunk át. A rét aljában található magányos kis fánál balra fordultunk továbbra is a piros sáv jelzésen halava (15. kép).
Az ötödik ellenőrzőpontunkat Héreg határában értük el. Az ipar igencsak rátelepült a Gerecse túrákra, a legtöbb ponton volt minden mi szem, s szájnak ingere a legkülönfélébb szendvicsektől elkezdve a mindenféle üdítőkig, persze kemény magyar forintokért. Héregen viszont még hot-dog és fagylaltos pult is volt, ami kissé viccesen fest egy ellenőrző pontban. Túra közben mi nem éltünk efféle úri huncutságokkal, így csak a kötelező igazolásra szakítottunk időt és lelkiekben a túra legnehezebb szakaszára készültünk. A zöld jelzésen a Bánya-hegy felé indultunk. Mintegy 2 km alatt közel 250 m szintkülönbséget kellett leküzdenünk. Szinte az elejétől emelkedik az útvonal, de a szakasz méregfoga igazából csak az utolsó pár száz méteren van, ahol hirtelen ugrik nagyot a szint. Kissé belassulva ugyan, de végül is csak leküzdöttük a ránk váró kihívást, a pontba felérve jólesett a pihenés.
Bánya-hegyet követően hosszú etapnak néztünk elébe, mintegy 10 km-es szakasz következett Koldusszállásig. A jelzéssel nem kellett különösebben foglalkozni, hiszen végig az Országos Kéken (és természetesen a fehér körön) kellett haladni. Viszont még csak ezt követően jött a fekete leves. Miután leértünk a Bánya-hegyről és egy tágas mezőn vágtunk át megérkezett a beígért égi áldás (16. kép).
Egyenlőre még csak enyhe zápor formájában esett, így még reménykedtünk, hogy nem fordul komolyabbra a helyzet. Gyorsan elő is került az esőkabát és már nem is volt annyira zavaró pár csepp eső. Szépen visszatértünk az erdőbe, majd egy éles bal kanyar után folytattuk utunkat, mintha mi sem történ volna (17. kép).
Egyre ritkuló, bokros erdei szakaszokon át közelítettünk Vértestolna felé. Amint domboldalban ereszkedtünk lefelé már messziről látszott, hogy a lent húzódó út mellett egy pontban valamiért sok ember gyülekezik. Először nem tudtuk hova tenni a dolgot, mivel a térkép nem jelölt semmit, de miután mi is leértünk a faluba vezető műútra, nagy meglepetésünkre kisvártatva egy frissítőponthoz érkeztünk. Zsíros kenyér vöröshagymával, víz és rendkívül kedves pontőrök várták itt a túrázókat. Idő közben a zápor is kicsit beleerősített így kicsit behúzódtunk a sátor alá és fogyasztottunk a kínálatból.
Miután ettünk egy keveset folytattuk tovább a túrát hiszen még mintegy 15 km volt hátra. Szép lassan az eső is lecsendesedett, így könnyedén tudtunk haladni. Jelentős emelkedő ezen a szakaszon már nem várt ránk, jobbára csak lejtmenetben, illetve síkban haladtunk. A hosszú erdei szakaszt egy helyen ismét egy nagyobb erdőirtás szakította meg, ahol újfent gyönyörű panoráma nyílott az eső áztatta tájra (18. kép).
Meg kell hagyni, tényleg szép részén jártunk a túrának. Miután kigyönyörködtük magunkat a látványban nehéz szívvel, de végül csak visszatértünk az erdőbe. Az útvonal ezen szakasza egyébiránt igen népszerű turista körökben, mivel az Országos Kéktúra része, valamint a Mária-út útvonala is erre halad (19. kép).
A pont előtti utolsó 1 km azonban már nem tetszett annyira, ekkorra már masszívan leszakadt az ég; elég intenzíven elkezdett esni az eső. Az ellenőrzőponton nem láttuk értelmét sokat várakozni, mert nem úgy festett az idő, hogy hamarosan alábbhagy. Eleinte próbáltunk szárazabb helyeket keresve haladni, de hamar feladtuk, mert már annyira esett, hogy a lombkorona sem nyújtott menedéket. Ekkor már nagyon örültem, hogy a némi extra teherrel nem törődve mégis bedobtam reggel az esőkabátomat a túrazsákba, hatalmas szolgálatot tett. Ilyen gondolatoktól vezérelve haladtunk a Koldusszállástól végig a sárga jelzést követve. A szakasz felénél egy komolyabb emelkedő várt ránk, amit leküzdve már a Kis-réti vadászházhoz vezető útra fordultunk rá. A sárga sáv sárga négyszög kereszteződésénél felvert kis sátornál várt ránk a következő pont (20. kép).
Szegény pontőrök rendíthetetlenül és jó kedvvel pecsételtek a szakadó esőben, sőt az igazolás mellé még müzli szelet is járt. Gyors igazolást követően hamar tovább álltunk, úgy voltunk vele, hogy ezt a pár kilométert már minél hamarabb tudjuk le. A sárga négyszöget követve D-i irányba indultunk tovább. A kitartó esőzésnek köszönhetően a talaj felső rétege teljesen felázott rendkívül nyálkássá és csúszóssá téve azt. Némely szakaszon igazi akrobata mutatvány volt talpon maradni. Hosszan kanyarogva haladtunk lefelé, megkerülve K-ről a Veres-hegyet, majd nemsokára a kék négyszög is csatlakozott a jelzésünkhöz. Kisvártatva elértük az autópályát, amivel egy darabon párhuzamosan haladva 9. ellenőrzőpontunkhoz érkeztünk (21. kép).
Az eső szép lassan csendes szemerkélésbe fordult át, így az utolsó ellenőrzőpontunk felé viszonylag normál körülmények között indulhattunk meg. Nem túl izgalmas szakasz következett, amit végig a Panoráma út aszfaltján tettünk meg. A 2,5 km-es szakaszra még 122 méter szintkülönbséget sikerült bepréselniük a szervezőknek (ez szerencsére eloszlott a távon, így nem jelentett különösebb problémát), aminek a legvégén a Turul-emlékműhöz érkeztünk fel (22. kép).
A pontban megejtettük az ilyenkor szokásos kötelező igazolást és természetesen úgy nem állhattunk tovább, hogy le ne tekintsünk a városra az emlékmű lábától. Még az ilyen borult, párás időben is érdemes pár percet adózni a látványnak, hiszen lélegzetelállító. Az emlékműtől aztán már tényleg csak a finish volt vissza, amit egy rendkívül hosszú lépcsősor vezetett be (23. kép).
A városba visszaérve még átkeltünk az autópálya aluljárójában majd az 1. sz. főúton is, míg végül a házak között visszavezetett utunk a reggelről más ismerős piros kereszt jelzésre. Az utolsó pár száz méter már hamar elrepült és végül 8 óra és 54 percet követően visszaérkeztünk a Jubileum Parkba. A célban számos asztalnál, rendkívül hatékonyan fogadták a beérkezőket így nulla sorbaállást követően át is vehettem a teljesítésért járó jelvényt, ami egyszerűen gyönyörű! Az eddigi legszebb jelvény amit teljesítménytúráim során kaptam. Az 50-es táv teljesítői ezen felül még a "Turista Magazin" aktuális, valamint a két előző havi számával is gazdagodtak. Kis üröm az örömben, hogy oklével ezúttal nem járt a teljesítés mellé, hanem érdekes módon elektronikus formában lesz majd elérhető a "Turista Magazin" honlapján.
Nálam csillagos 5-re vizsgázott a szervezés. A vonalkódos rendszer nagyszerű újítás (annak ellenére, hogy nekünk gond volt a nyomtatással), az útvonal igényesen lett összeállítva, mely a Gerecse legváltozatosabb helyeit érintve kanyarog végig, egyedül talán csak Pusztamarótnál volt némi hiányérzetem, hogy kimaradt az emlékmű. Külön kiemelném a pontőröket, akik minden pontban nagy kedvességgel és segítőkészséggel fogadtak minket. Roppant igényes a rajtban kapott színes "Cartographia" térképen alapuló itiner is, mely segítségével (kiegészülve a túra saját kör jelzéseivel) egyszerűen lehetetlen eltévedni a túrán. A teljesítésért járó jelvény, amint azt már fent is írtam egyszerűen csodaszép. Nem bántam volna, ha a túra végén oklevél is van, de így legalább érvényesül a környezettudatos szemléletmód és tényleg csak az fogja kinyomtatni akinek igazán szüksége van rá. A túra végén csak hab volt a tortán, hogy még "Turista Magazin"-t is kaptunk. Még sokáig sorolhatnám a túra pozitívumait, de lényeg a lényeg, nagyszerű élmény volt, abszolút nem bántam meg a nevezést. De nehogy csak a szépről és jóról essen szó, egy gondolat még a túra hátulütőjéről is, ami nem más, mint az iszonyatos embertömeg. Ez ellen sajnos nincs mit tenni, ezt el kell fogadni. Aki Gerecse 50-re érkezik az tudja, hogy mire vállalkozik, de ettől függetlenül gyakran tényleg elég illúzió romboló, amikor végeláthatatlan menetoszlop között kénytelen szlalomozni az ember. Valamit valamiért.........
