Helyszín: Zselic
Táv: 39 km
Szint: 720 m
Időpont: 2014.05.31.
Rajthely: Simonfa
Május utolsó napján 3 fős kis csapattal indultunk neki Pécsről és a Zselic szívében található Simonfa felé vettük az irányt. Célunk a "Zselic éjszakai 40" teljesítménytúra volt, amiről előzetesen már sok jót hallottam, de sajnálatos módon eddig valahogyan mindig kimaradt a túranaptáramból. Annak ellenére, hogy a Mecsek vonulataitól nem túl messze terül el a Zselici-dombság, viszonylag ritkán nyílt lehetőségem, hogy a környéken túrázzak, de az eddigi túráim során egyvalami mindig feltűnt, mégpedig, hogy a helyi lankás dombvonulatoknak van egy különös, magával ragadó varázsa, ami csakis a Zselicre jellemző.
Túránk kiinduló helyszíne Simonfa is egyébiránt egy kellemes kis zselici falu benyomását keltette, ahogy megérkezésünkkor végiggördültünk rajta autóval. A rajthoz egészen a település szélén található Meteor kulcsosházig kellett hajtanunk, ahol felkészült szervezők már javában fogadták az érkezőket. (1. kép).
Ugyan, mi is egy bő fél órával a rajt előtt érkeztünk, de már ekkor is szép számmal voltak résztvevők a kulcsosház udvarán. Szép kényelmesen mi is elintéztük az ilyenkor szokásos adminisztrációt, majd a többi túratársunkkal közösen vártuk a 6 órási tömegrajtot (2-4 kép).
Amíg így várakoztunk volt idő kicsit áttanulmányozni a nevezés során kapott itinert. Szép színes és rendkívül igényes "Cartographia" térképet kaptunk, melyen egyértelműen volt feltüntetve az útvonal, szöveges leírással kiegészítve. A túra folyamán egyébként csak néhány alkalommal került elő a térkép, hiszen túratársaim Zsuzsi és Attila tapasztalt zselici túrázók révén elég jó helyismerettel rendelkeztek (5. kép).
Az utolsó nevezőket is megvárván, hat után pár perccel még kaptunk néhány hasznos tanácsot útravalóul a főszervező úrtól, majd rövidesen elrajtolt a mezőny. A kapun kilépve balra fordultunk és pár lépcsőt követően a templomot megkerülve neki is vágtunk a 40 km-es távnak (6. kép).
A kék és a zöld sáv egybefonódó jelzéseit követve hagytuk magunk mögött Simonfát. Az erdőbe érkezvén egy hosszan elnyúló, fokozatosan szélesedő horhoson kapaszkodtunk fel a dombtetőre. Az emelkedő kicsit széthúzta a mezőnyt, így mire felértünk a gerincre már kényelmesen a saját tempónkban tudtunk haladni (7. kép).
Időközben a zöld jelzés egy jobbos elágazást követően levált utunkról, így a továbbiakban már csak a kék jelzést követve haladtunk Gálosfa irányába, első ellenőrzőpontunk felé (8. kép).
Köszönhetően a korai rajtnak, túránk elején még kellemes napsütéses időben volt szerencsénk, melyet olykor-olykor zavartak csak meg a gyülekező felhők. A jó látási viszonyokat és a sík terepet kihasználva az első pár szakaszon sikerült is elég jó tempót diktálva haladnunk (9. kép).
Sípos-hegyre tartva elhaladtunk egy kisebb méhészet mellett (szerencsére méhekkel nem találkoztunk), majd egy mély horhoson Gálosfára ereszkedtünk le (10. kép).
A templom és a faluház között lévő úton érkeztünk meg Gálosfára, majd a települést hosszában átszelve, annak túlvégén lévő buszmegállónál érkeztünk el az első ellenőrző pontunkhoz (11-12. kép).
A pontban az igazolás mellé csoki is járt, amit örömmel fogadtunk, majd megköszönvén indultunk is tovább immáron 4-en, ugyanis Ádám, aki Kaposvárról érkezett a túrára csatlakozott kis csapatunkhoz. A kék jelzésen maradva K-i irányba hagytuk el Gálosfát a műúton, majd kisvártatva egy jobbos kanyarral letértünk az aszfaltról. Szántóföldek közötti rövid felvezető szakasz után előbb átkeltünk a Surján-patakon, majd zselici viszonylatban rendkívül meredek emelkedőn felkapaszkodtunk a Szamár-dombra (13. kép).
Miután felértünk a dombtetőre rövid pihenőt tartottunk, majd a gerincen haladtunk D-i irányba. Néhol a megritkuló fák között kitekintve pazar látvány nyílott a lent elterülő völgyre (14. kép).
A Tótváros erdőben elágazáshoz érkeztünk, ahol a kék jelzést hátrahagyva a kék kereszt jelzésen folytattuk tovább az utat. Kicsit becsapós volt ez a rész, mivel a térképen kék négyszög szerepel ennél az elágazásnál, de a szöveges leírásban felhívja rá a figyelmet, hogy a keresztet kövessük, illetve Attila is jól emlékezett a helyre, úgyhogy nem volt gond. Egy vadkerítés melletti szűk ösvényen mélyen bevettük magunkat az erdőbe, ami kisvártatva egy széles erdei útba torkollott. Az erdei utat követve klasszikus zselici szakaszon haladtunk, kisebb-nagyobb emelkedőkkel tarkítva. Előbb a kék négyszög torkollott a jelzésünkbe bal kéz felől, majd a piros kereszt keresztezte utunkat, mialatt a Nap szép lassan alábukott a horizontnak és elkezdett sötétedni (15. kép).
A kék kereszten nemsokára elértünk egy műutat, amin pár száz méterrel arrébb újabb (meglepetés) ponthoz érkeztünk. Pecsételés után továbbiakban már a piros négyszög jelzést követve ereszkedtünk lefelé Terecseny irányába. Ereszkedés közben két vadkerítésen is át kellett mászni, a második után kicsit nehezen találtunk rá a jelzésre, de kis keresgélést követően végül az is meglett. Terecsenybe a Zrínyi kulcsosház mellett érkeztünk meg, majd egy közeli utcán keresztül el is hagytuk a falut. Ekkorra már teljesen besötétedett így előkerültek a táskákból a zseblámpák. Miután leküzdöttük a faluból kivezető kisebb emelkedőt, a dombtetőn már várt ránk a 3. ellenőrzőpont, az "Erdei Pihenőház" mellett (16. kép).
Frissítést követően jobbra fordultunk a piros jelzésen majd az egykori vasút nyomvonalán haladtunk ÉNy-i irányba. Jól járható erdei úton haladtunk, amit csupán itt-ott tarkított néhány sárosabb folt. Az éjszakai sötétség ellenére jól haladtunk és csakhamar Antalszállásra érkeztünk, ahol a Kánaán várt ránk! A legkülönfélébb és legfinomabb sütemények és lekvárok repertoárját vonultatták fel. Csupa házi készítésű finomság amivel a kedves pontőrök kedveskedtek nekünk. Én el sem értem az asztal egyik végéből a másikba, már annyira tele voltam, de azért még egy hatalmas almát rám bíztak útravalónak (17-18. kép).
Antalszállásról a piros keresztet követve álltunk tovább, széles szántók határában kanyarogva. Nem túl megerőltető, könnyed szakasz várt ránk. A tájékozódást sok helyen fényvisszaverős jelzések segítették, melyek nagyban megkönnyítették a haladást. Néhány kilométer után a poros földutat hátrahagyva műúton haladt tovább a jelzés, amelyen nemsokára ellenőrzőponthoz érkeztünk.
A frissítőpont után még egy rövid szakaszon folytattuk tovább a piros kereszten, majd a Lencsésre egy meredek emelkedőn felérve újfent visszatértünk a piros jelzésre. Hosszasan haladtunk tovább a gerincen végig jól járható széles erdei úton, mígnem újabb műúthoz érkeztünk. Egy balost követően még pár száz méter volt előttünk és elértük a ropolyi ellenőrzőpontot (19. kép).
Ekkor már 29 km környékén jártunk, így egy bögre tea társaságában már az utolsó 10-esre hangolódtunk. Némi útbaigazítással és egy újabb müzliszelettel (lassan már nem tudtam hova tenni őket, hiszen ez már a 4. pont volt, ahol csokit/müzliszeletet kaptunk.....a sütikről nem is beszélve) gazdagodva indultunk tovább É-nak a kék kereszt jelzésen, ami kisvártatva kék jelzésre váltott át. Az előző szakaszra nagyon hasonlító etap következett. Széles erdei úton róttuk a kilométereket, út közben a kék egy éles jobbos kanyarral elhagyta a gerincet, de mi ismét a kék kereszten haladtunk tovább egészen a sárga elágazóig. Az elágazásnál már messziről látható, lobogó tábortűz társaságában találtuk az utolsó (meglepetés) pontunk pontőreit, akik már nagyon vártak minket (20-21. kép).
A pontban hosszas és részletes útvonalleírást kaptunk az utolsó szakaszra, mivel mint megtudtuk most jött a trükkös rész. A sárga jelzést követve meredeken leereszkedtünk a Zselickislaki-patak völgyébe. A korábbi hetek időjárása igencsak rajtahagyta nyomait az úton, ami kissé megnehezítette a lejutást. Néhány kidőlt fa és rengeteg törmelék ág feküdt keresztbe az úton, ezért kicsit jobban kellett ügyelni rá, hogy hova lépünk. A patakon átkelve már nem volt kitaposott ösvény és a növényzet is egyre sűrűbbé vált. Kissé elhanyagolt szakasz, feltehetőleg nem túl sokat túráznak errefelé a Zselic éjszakain kívül. Egy idő után hátrahagytuk a sárga jelzést is és kihelyezett papírokat követtük. Egy sávban kissé meg lett ritkítva a növényzet kijelölvén az utat, de így is fokozott figyelmet igényelt a helyes útirány tartása. Legnagyobb igyekezetünk ellenére az egyik kanyart sajnos elnéztük, de szerencsére kis gondolkozás után hamar visszataláltunk a helyes ösvényre. Nemsokára már ismét a sárga jelzést követtük, amin egy utolsó meredekebb emelkedőnek nekirugaszkodva végül feljutottunk a gerincre. Immáron a jobbról érkező kék jelzéssel kiegészülve É-i irányba haladtunk tovább, szerencsére már jól járható földúton. A gerincről enyhe lejtőn egészen a 67-es sz. főútig ereszkedtünk vissza. Még egy rövid szakasz következett a kihalt főúton, majd Simonfára visszaérkezvén a kék jelzés már "házhoz vitt" (22. kép).
Mire megérkeztünk hajnali 1 óra körül, a célba már szállingóztak be a rövidebb táv résztvevői is. Mi végül kerek 7 óra elteltével érkeztünk vissza Simonfára. Miután leadtuk igazolni az itinerünket természetesen átvehettük a teljesítésért járó kitűzőt és az emléklapot. Akinek esetleg még nem lett volna elég a túra alatt nyújtott bőséges szolgáltatás az a túra végeztével még zsíros/lekváros kenyérrel is pótolhatta az elégetett kalóriamennyiséget. Én ekkor már egyáltalán nem voltam éhes, hiszen a túra alatt tényleg annyi mindent kaptunk, hogy konkrétan nehezebb táskával mentem haza, mint amivel jöttem (és ebbe semmi túlzás nincs)! Egy biztos, jövőre táska nélkül jövök. :)
Tényleg egy hatalmas köszönet a rendezőknek, hogy ennyire kitettek magukért, különösen az antalszállási hölgyeknek a rengeteg finomságért. Az ilyen apró kis gesztusok nagyon fel tudják dobni a túrát. Összességében csak nagyon pozitív benyomásaim vannak a túrával kapcsolatban, abszolút megérte nekivágni. Talán az eddigi legjobb éjszakai túra, amin eddig voltam.
Helyszín: Mecsek
Táv: 14,3 km
Szint: 168 m
Időpont: 2014.05.11.
Rajthely: Pécs
Május második vasárnapján egy könnyednek ígérkező, rövid kis túrának néztünk elébe a Mecsekben. A "II. OrfűFitt Futó- és Túranap 15" teljesítménytúra alkalmával Pécsről indulva, Büdös-kút érintésével Orfűre tettünk látogatást a 14,3 km-es táv megtétele során (1. kép).
A rajthelyszín ezúttal a Pécsi Állatkert közelében található Mandulásnál volt, ahova Andival fél 10 után érkeztünk meg nem sokkal. Mivel a rendezők 10 órási rajtot adtak meg, így a teljesítménytúrákra jellemző korai kelés helyett ezúttal kipihenten és szép kényelmesen közelítettük meg a rajtot. A belvárosból még ragyogó napsütésben indultunk fel a Mecsekbe, de mire megérkeztünk kissé beborult az ég. A nevezésnél már szép számmal gyülekeztek túrázók, így mi is gyorsan elvégeztük a szokásos procedúrát és 9.45-kor rajtra készen álltunk. Szerencsére a rendezőség megengedte, hogy az előírt 10 óra helyett kicsit korábban nekivághassunk a távnak, mivel többen is jelezték, hogy szeretnék elérni Orfűről az egyébként ritkán járó távolsági buszt Pécsre 13 órakor.
A Mandulástól a Dél-Dunántúli Piros Túra jelzését követve Remeterét felé vettük az irányt. Az odáig vezető 4 kilométeres szakaszon szinte végig szintben haladva néhol köves, murvás, de jól járható erdei ösvényen vezetett az út. Mivel könnyen járható és a szintkülönbség sem számottevő, ezért nem véletlen, hogy ez a rész közkedvelt futópálya a pécsiek körében (2. kép).
Andival mi is elég jó tempót tudtunk menni a kanyargós erdei úton és végül 40 perc alatt el is érkeztünk Remeterétre. Az esőbeálló környékén nyüzsgött az élet, a hétvégi jó időben sokan látogattak ki a népszerű pihenőhöz kirándulni. Az ellenőrzőpontunkat az esőbeállónál találtuk, ahol igazolást követően egy palack vízzel és csokis nápolyival kedveskedtek a pontőrök (3. kép).
A pontot követően É-i irányba folytattuk tovább utunkat a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra jelzését követve (4. kép).
Néhány kilométeren át az Orfűre vezető műúttal párhuzamosan haladtunk az út fölé magasodó domboldalban. Útközben itt-ott már mutatkozott néhány enyhébb emelkedő, mert azt a 170 m szintkülönbséget mégis le kell tudni valahol, de összességében ez a szakasz sem volt túl megterhelő. Menet közben először a zöld kereszt, majd nem sokkal később a sárga kereszt is csatlakozott a kék jelzésünkhöz, melyekkel közösen, egy éles jobb kanyart követően meredek lejtőn a Büdös-kút völgyébe ereszkedtünk le. A festői szépségű völgybe leérkezvén először elhaladtunk a névadó forrás mellett, majd a kis kőhídon átkelve a Büdös-kúti kulcsosházhoz (Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópont) érkeztünk (5-6 kép).
A völgyet egy kisebb emelkedőn, a sárga kereszt jelzést követve hagytuk a hátunk mögött. Széles, jól járható erdei úton kanyarogtunk, melyet néhol kisebb sáros szakaszok tarkítottak. Egészen a Száraz-kút elágazóig gyalogoltunk, ahol a továbbiakban betonútra váltottunk. Ezt követően hosszan, mintegy 3 kilométeren át el sem hagytuk a műutat. Kezdetben még a sárga keresztet, majd egy éles visszafordító kanyart követően (ahol a sárga kereszt Orfű irányába halad tovább) mi a zöld kerékpár jelzést követtük egészen a zöld jelzés elágazójáig, a 2. ellenőrzőpontunkig (7. kép).
Miután megkaptuk az igazolást az itinerünkbe elhagytuk a műutat és a zöld jelzést követve Orfű felé vettük az irányt és hosszas lejtmenetbe kezdtünk DNy-i irányba. Ezen a szakaszon talán még nem is jártam úgy, hogy ne lett volna sár, ez most sem volt másképpen. Kellemes kis dagonyázás közepette haladtunk lefelé, néhol bokáig érő sárban, de szerencsére hamar túljutottunk ezen a nem túl hosszú szakaszon is. Végül a Mecsek házánál bukkantunk ki az erdőből és ezzel meg is érkeztünk Orfűre (8-9. kép).
A turistaház lábánál elterülő széles mezőt megkerülve a zöld jelzésről a sárga jelzésre váltottunk, majd É-i irányban haladtunk tovább. Kisvártatva a Malommúzeumhoz érkeztünk ahol újabb, "meglepetés" ellenőrzőponthoz érkeztünk ( a térképen nem jelöltek meg pontos helyet). Igazolást követően folytattuk tovább az utunkat továbbra is a sárgán. Szép lassan jobbról megkerültük az Orfűi-tavat, majd hétvégi nyaralók közt kanyarogva kisvártatva elérkeztünk Mecsekráksora. A központban található iskola előtt elhaladva egy balos kanyarral D felé fordultunk (10. kép).
Az úton átkelve egészen a Pécsi-tó partjáig sétáltunk ki, ahol az utolsó pár száz métert már a kiépített sétányon haladva tettük meg. Déli irányban haladtunk jobb kéz felől kerülve a tavat, végül az Aquapark érintésével megérkeztünk a célba, a hangulatos környezeteben található jurtatáborhoz. A büfé melletti kis terasznál leadtuk az igazolólapot, majd átvehettük a teljesítésért járó kitűzőt és oklevelet (11. kép).
A 14,3 kilométeres távot végül 2 óra 26 perc alatt sikerült teljesíteni, így pont ebédidőben érkeztünk Orfűre, és ha már ebédről van szó a teljesítést követően virslivel és vízzel is szolgáltak a szervezők, amelyet jólesően fogyasztottunk el pótolva a túrázás közben elégetett kalóriákat (12. kép).
Összességében azt kell, hogy mondjam, egy nagyon kellemes és élvezetes vasárnapi kiránduláson vagyunk túl. Aki a mai napon nekivágott a 14 km-es távnak az a túrázás minden szépségében részesülhetett, a túra jól el lett találva, gyönyörű szép erdei utakon kanyarogva szelte át a Mecseket és végül a festői szépségű Orfűre érkezve tette fel az "i"-re a pontot. Az égiek is a kegyeikbe fogadtak minket, a kezdeti borult időt szép lassan napsütés váltotta fel. A szolgáltatásra szintén nem lehetett semmi panasz, minden elvárást kielégítő volt, a rajtban kapott térkép és a kiegészítő szöveges leírás egyértelmű, mely alapján könnyedén végig lehetett járni a túra útvonalát. Minden feltétel adott volt egy tartalmas vasárnapi túrához.
