Cuha 50

Helyszín: Bakony
Táv: 46,4 km
Szint: 940 m
Időpont: 2015.07.25.
Rajthely: Bakonyszentlászló

Az eseménydús júliusi túranaptár zárásaként egészen a Bakonyig csalogatott minket természetjáró szenvedélyünk, ahol a nyár legmelegebb hónapjától búcsúzva a "Cuha 50" teljesítménytúrán vettünk részt. A Bakonyszentlászlóról rajtoló túra kiindulópontját a település D-i részében megbújó Ősfenyves Turistaház látta vendégül, melynek tágas udvarában tanyát vert szervezőink nagy lelkesedéssel fogadták a nevezni vágyók népes hadát, ezen a kellemesnek ígérkező szombat reggelen (1. kép). 

A békésre szabott nevezési időt tartva mi fél 9 tájban érkeztünk meg a helyszínre, ahol ekkor már javában zajlott az élet. Felvéve a forgatag ritmusát gyorsan letudtuk mi is a nevezéssel járó tiszteletköröket, és miután kézhez kaptuk itinerüket, már indultunk is utunkra. A menetlevelünk egyébként igen igényesre sikerül, melyben remek szöveges leírás, részletes adattáblázat, és a túra látnivalóinak ismertetése is helyet kapott. Egyetlen Achilles sarka talán csak a mellékelt térkép volt, mely egyrészt fekete-fehér volt, így a színes piktogramokkal jelölt turistautak értelmüket vesztették, másrészt az 50-es táv térképét úgy kellett összeollóznunk több térképrészletből. Ez azonban csak apró szépséghiba volt, ettől függetlenül könnyedén meg lehetett találni a helyes útirányt. A rövid térképészkedés után aztán kiléptünk a turistaház kapuján, és jobbra fordultunk a sárga kereszten mentén, hogy a település központja felé vegyük az irányt (2. kép).

Ahogy elkezdtek sűrűsödni körülöttünk Bakonyszentlászló házai, úgy hamarosan jobbra fordultunk az Ady utca vonalát tartva, melyen egészen az Esterházy-kastély - Kerek templom kettőséig sétáltunk, ahol néhány méteres kitérőt téve meglestük a szomszédos parkban megbújó Bottyán János forrást, melyből sajnos víz már nem tört fel (3-5. kép).

Miután rögtönzött látogatásunkat követően visszakanyarodtunk a kijelölt útirányhoz, már a Petőfi utcán haladtunk tovább, melyen végigsuhanva hamar elértük a település központját, mely napsütéses főterén megkerültük községháza narancssárga épületét (6. kép).

A Ny-felé tartó piros sáv jelzését felvéve gyorsan keresztülfűztük magunkat családi házak hosszú során, majd nemsokára egy keskeny erdei útra váltva már egy árnyékos erdősávon haladtunk végig, mely egészen egy tágas búzamezőig kalauzolt minket. A frissen vágott tarlón egyenesen keresztülvágva megcéloztuk a szemközti erdősáv szélét, ahol egy rövid ideig D-felé haladtunk, majd egy jobbossal bevettük magunkat a sűrű rengetegbe. A jobbost hamarosan egy újabb követte, és az ÉNy-felé forduló piros jelzésünk mentén gyönyörű szép, és rendkívül hangulatos fenyveseken vágtunk keresztül (7-8. kép). 

A méretes vörösfenyők egybefüggő sokaságát gyakran kisebb tisztások és ligetes erdőfoltok szakították meg, melyek között kanyarogva lassan, de biztosan haladtunk Pápateszér irányába. A településhez közeledve elhaladtunk egy sárgán vibráló napraforgómező szélében, majd annak túlsó végén egy gyors jobb-bal kanyarváltást követően átkeltünk a Bánya-ér rozoga hídján. Néhány pillanat múlva aztán egy poros, murvás útra lyukadtunk ki, ahol néhány épület előtt jobbra fordulva már csak igen kevés választott el minket első ellenőrzőpontunktól (9-10. kép).

Megérkezvén a pontba nem időztünk ott túl soká, csak begyűjtöttük első matricánkat igazolófüzetünkbe, és D-i irányba fordulva már robogtunk is tovább. Immáron a piros kereszt foghíjas útmutatását követve nyíl egyenesen haladtunk előre, hosszasan élvezve a murvás út vendégszeretetét, melyen közel egy kilométernyi gyaloglást követően váratlanul elsétáltunk egy maroknyi épületből álló utcán(?), a semmi közepén (11. kép). 

Miután hátunk mögött hagytuk a civilizáció utolsó maradványait is, lassacskán ingoványos terepre érkeztünk, ugyanis a korábbi murvás földút kemény felszínét már-már futóhomok állagú borítás váltotta fel, melyen igencsak küzdelmesnek bizonyult az előrejutás (12. kép). 

De azért hősiesen törtük magunkat előre a szellős erdők között osonó úton, melyen egyenes vonalát csupán egy gyors bal-jobb kanyar törte meg nem messze Fenyőfő határától, ahol nemsokára csatlakozott hozzánk a zöld kereszt is (13. kép). 

Az egybefonódó két jelzés útmutatását követve aztán nemsokára befutottunk az apró, bakonyi településre, ahol a Petőfi utcán balra fordulva pillanatok alatt elértük a falu főterét. Miután a szépen kiépített szentkút hűsítő vizével oltottuk szomjunkat, megkerültük a katolikus templom magasba törő, sárga épületét, és a Kossuth Lajos utca néhány épülete közt végignyargalva rövidesen végére is értünk fenyőfői villámlátogatásunknak (14-15. kép).  

A településtől távolodó aszfaltút mentén mindössze néhány métert kellett megtennünk csupán, és az útszéli fák ölelésében hamarosan felbukkant 2. ellenőrzőpontunk. Letérve a műútról gyorsan be is csekkoltunk aktuális állomásunkra, ahol az igazoló matrica mellett némi nápolyival és friss szódavízzel fogadtak minket (16-17. kép).

Némi pihenőt követően megköszöntük vendéglátónk kedvességét, és a nyüzsgő pontnak búcsút intve visszakanyarodtunk az aszfaltra. Azonban ezt követően sem kellett túlságosan hosszan koptatnunk a műút kemény felszínét, ugyanis majd 150 métert elteltével, egy hirtelen jobbossal bevettük magunkat a sűrű erdőbe. Azt követően a zöld sáv keskeny ösvénye mentén vezetett tovább utunk, melyen a magas fák árnyékában egészen egy széles erdei útig kanyarogtunk. Balra fordulva a nyitott úton rövid időre a piros sáv is mellénk szegődött, de csupán addig, míg jobb kéz felől meg nem kerültünk egy körülkerített erdőirtást, melyen túljutva már egyenesen a Bodzás-árok felé vettük az irányt. A csodálatosan szép völgy, meredek sziklafalakkal csipkézett vonulatai közé betérve rögvest hosszú, elnyújtott emelkedésbe kezdett a terep, mellyel lényegében túránk első komolyabb szintkülönbsége várt ránk (18-19. kép).

Persze túlságosan azért nem kellett megerőltetnünk magunkat kapaszkodás közben, éppen csak annyit emelkedett a terep, hogy érezzük a szeretetet. Mindenesetre mi szép kényelmesen küzdöttük fel magunkat egyre magasabbra, miközben jócskán szántunk időt a bámészkodásra is, hiszen a gyönyörű völgy hangulatos ösvényét járva, szinte teljesen más világba csöppentünk a korábbi lapos fenyvesekhez képest. A vendégmarasztaló szakasznak azonban végül csak vége szakadt, ugyanis az enyhén K-felé kanyarodó völgyből felkapaszkodva nemsokára egy tágas kereszteződésbe értünk, ahol egy rövid oda-vissza kitérő várt ránk a zöld háromszög mentén. A Pápalátó-kőhöz vezető, mintegy 300 méteres szakasz nehezét hamar letudtuk egy könnyed emelkedővel indítva, majd az ismét békéssé váló terepen már csak egy rövid séta várt ránk. Végül a meredek sziklafal tetejében tátongó kilátóponthoz felérve rátaláltunk 3. ellenőrzőpontunkra is, mely a párás, felhős idő ellenére is csodálatos kilátással fogadott minket (20. kép). 

Miután egy újabb matricával gazdagodva hátunk mögött hagytuk a hangulatos helyszínt, visszaereszkedtünk a korábbi elágazáshoz, melyet követően még egy keveset haladtunk a zöld jelzésünk mentén. Rövid gyaloglást követően aztán szalagozásra váltottunk, és klasszikus erdei utak vonalát követve haladtunk tovább D-i irányba, míg el nem értük magas faóriások árnyékában megbújó Alizházát (21. kép).

Néhány méterrel azután, hogy elsuhantunk a magányos vadászház néma épülete előtt, balra fordultunk, és egy mély völgybevágás, lendületesen ereszkedő ösvényére váltva hirtelen megindultunk a Hódos-ér völgye felé (22-25. kép).

A meredek partoldalak között alábukó, hosszan elnyúló úton nem telt bele sok idő, és már lenti is voltunk a Hódos-ér völgyének aljában, ahol egy poros földúton jobbra fordulva haladtunk tovább a kiszáradt patak köves medre és a sárga sáv mentén, bár utóbbiból nem sokat láttunk. Az egyébként kellemes hangulatú völgy még csodálatosabb lett volna, ha hömpölygő patak csobogása töltötte volna meg vonulatait, de a nagy szárazságban erről sajnos le kellett mondanunk. Persze azért így sem volt rossz járni végtelen erdeit, melyek egybefüggő rengetege a völgy végéhez közeledve kezdett némileg felszakadozni. Végül aztán csak kiértünk a magas fák öleléséből és egy tágas mező szélében végi balra tartva rövidesen túránk legdurvább emelkedőjével néztünk farkasszemet (26-28. kép).

Miután a nagy melegben megküzdöttünk az igen combos emelkedővel, némileg megfáradva, de csak elértük a dombtetőt, ahol egy tágas kaszáló széle mentén bevettük magunkat az erdőbe. A fák között szlalomozva aztán hamarjában lendületes ereszkedésbe kezdett a talpunk alatt kígyózó, szűk kis ösvény, mely végül egészen a Porva-Csecszneki vasútállomás sárga épületéig kalauzolt minket. Pontunk ezúttal nem fogadott minket, de rövid időre mégis megpihentünk az egyre tikkasztóbbá váló nyári melegben, és örömmel fogadtuk az állomással farkasszemet néző turistaház felajánlásából érkező hideg vizet (29-33. kép).  

Rögtönzött pihenőnket követően búcsút intettünk a vasútállomásnak és a Cuha felett átívelő, széles hídon átkelve É-felé fordultunk a Felső-Cuha völgyben. A jól járható, széles úton haladva rövid ideig a piros sáv - sárga sáv egybefonódó jelzéseit követtük, majd miután utóbbi leágazott, már csak a piros mentén haladtunk tovább, tartva a mellettünk csordogáló patak vonalát. A festői szépségű völgyvonulatok közt sétálva többször át is kellett kelnünk a békés vízfolyáson, melynek alacsony vízállása miatt mindez nem okozott különösebb problémát. Mindeközben ámuldozva néztük a fölénk magasodó, meredek sziklafalak hosszú vonulatát, melyek közt megbújva rövidesen elsétáltunk egy vasúti alagút alatt, majd nem sokra rá elértük a nemrégiben felújított viaduktot is. Ott újabb rövid kitérőt téve felkapaszkodtunk a méretes monstrum tetejébe, ahol a Millenniumi-emlékmű kőobeliszkje mellett felülről is megcsodálhattuk a völgyet (34-36. kép)

Visszaereszkedve az útra már csak keveset kellett megtennünk, és az egyik kanyarban megbújva már 4. ellenőrzőpontunk fogadott minket a kellemes viadukt-pihenőhely faasztalainál (37-38. kép).

Aktuális igazolásunk begyűjtése mellett még egy Sport szelettel is gazdagodtunk az állomáson, melyet felmarkolva rögvest folytattuk is tovább a túrát. Szerencsére még jó darabon élvezhettük a gyönyörű völgy vendégszeretetét, de, mint minden jónak végül ennek is vége szakadt. A fokozatosan kiszélesedő völgyben ugyanis még egyszer, utoljára megküzdöttünk a mellettünk kígyózó patakkal, és a jobbra tartó piros sávot rövid időre elhagyva búcsút intettünk túránk egyik leglátványosabb etapjának. Legújabb kitérőnk fő oka első sorban a gasztronómiai élvezetek hajszolás volt, ugyanis a vinyei medvehegymás-tejfölös lángos egyik nagy kedvencem.... azt hiszem ennél nem is kell jobb kifogás (39-40. kép).

A Vinye.hu büfében eltöltött szelektív ellenőrzőpontunkat követően visszakanyarodtunk a maroknyi épület határában kanyargó Cuha-patak mellé, ahol a jelzés kavalkádban tobzódó Kőpince-forrás mellett értük el ismét a patakmedret (41-43. kép).

Egy rövid ideig még a patak mellett haladtunk tovább, majd a jobbra forduló zöld sáv - sárga sáv kettősének keskeny ösvényén nekigyürkőztünk a meredek domboldalnak. A technikás terepen kidőlt fákat kerülgetve jutottunk egyre feljebb, mígnem jelzésünk egy széles földútba torkollott. Hamarosan a sárga sávnak is búcsút intve haladtunk tovább, klasszikus erdei utak vonalát követve, ahol több hullámban támadó, meredek kaptatókon keresztül jutottunk fel egészen a Zörög-hegy csúcsára. Fent aztán a békésebbé szelídülő terepen hamarosan szembetalálkoztunk 5. pontunkkal, egy útszéli fára erősített bója személyében, ahol ezúttal magunknak intéztük az adminisztrációt (44-46. kép).

Miután leigazoltuk ottjártunkat balra, azaz ÉK-felé fordultunk, és még egy jó darabon a könnyen járható, egyenletes gerincút mentén haladtunk tovább. Idővel aztán szép fokozatosan lejtésnek indult talpunk alatt a terep, és hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy már lendületesen ereszkedünk lefelé a hegy K-i lejtőin. Hangulatos erdőkön keresztülfűzve magunkat végül, bő egy kilométeren át tartott a tempós lejtmenet, melynek lezárását a Csesznek szélében húzódó 82-es főút jelentette. Azzal egy időben ugyanis, hogy átkeltünk a széles országút alatti aluljáróban, meg is érkeztünk Csesznek kellemes hangulatú településére, ahol már ismét szintben haladtunk tovább (47. kép). 

A békés családi házak közt megtett első méterektől kezdve, szinte mindvégig a közeli Vár-hegy csúcsát megülő Cseszneki-vár figyelő tekintete kísérte lépteinket, ahogy a Vasút utcán végigrobogva a Kőmosó-völgy felé vettük az irányt, melynek bejáratánál újabb állomásunkhoz érkeztünk (48-50. kép). 

A jó hangulatú ellenőrzőpontunkon kicsit elidőzve váltottunk néhány szót kedves pontőreinkkel, majd frissen és üdén távozva bevettük magunkat a Kőmosó-völgy rövid, de annál szebb vonulatai közé. A lenyűgöző sziklaformákat azonban csak fentről, és tisztes távolságból figyeltük, ahogy ösvényünk elhaladt mellettük, de még így is maradandó élményt nyújtott a nyúlfarknyi szakasz. Egy könnyed kaptatón túljutva vettünk néhány gyors kanyart, melyen túljutva visszatértünk a település épületei közé, ahol a Vár utca, majd a Vasút utca mentén haladva leírtünk egy kisebb kört Cseszneken, mindvégig a letűnt korokat idéző vár büszke falaival szemezve (51. kép).

A Vasút utca mentén, ahogy jöttünk, úgy távoztunk is, és a zöld sáv - sárga sáv rövid ideig együtt haladó jelzése mentén egészen a sárga keresztig kapaszkodtunk vissza a Zörög-hegy ellaposodó K-i lejtőin. Ezt követően az enyhén emelkedő terepen újra klasszikus eredi utakon át szeltük a sűrű erdőségeket, kitartóan ÉNy-felé tartva, egészen addig, mígnem kilépve a magas fák árnyékából aranyló búzaföldek szélében nem találtuk magunkat. A kövér kalászokkal lengedező mezők mellett egy poros földút lett új iránymutatónk, melynek társaságát bő 1,5 kilométeren át élvezhettük (52-54. kép). 

Túljutva a végeláthatatlan búzatáblák nyitott szakaszán egy balossal ismét visszakanyarodtunk az erdőbe, ahol szalagozás mentén egészen a piros kereszt - sárga kereszt kettőséig ereszkedtünk az enyhén lejtős terepen. Felvéve új jelzéseink fonalát, már nem váratott magára túlságosan soká túránk újabb, lélegzetelállító szakasza, ugyanis a piros kereszten É-felé fordulva ismét visszatértünk a régen látott Cuha-patak mellé, melynek alsó szakaszán élvezhettük ezúttal annak vadregényes vonulatait. A kígyóként tekergőző völgyben hatalmas sziklafalak lábánál vezetett ösvényünk, mely hol az egyik, hol a másik oldalán nyargalt a kiszáradt patakmeder mentén, melyben ezúttal sajnos egy csepp víz sem volt, csak méretes sziklatörmelékek. De még így is rendkívül rabul ejtő volt a táj, ahol egyszerűen öröm volt sétálni (55-58. kép).  

Nagyjából a szűk völgyvonulat felénél járhattunk, amikor már sokadik kitérőnket ejtettük meg, ugyanis a Zsivány-barlang hívószavának egyszerűen nem tudtunk ellenállni, így a magas sziklákra felkapaszkodva, tátongó bejárata felé vettük az irányt. Abszolút megérte a fáradozást az a néhány méternyi szintkülönbség, melyet leküzdöttünk érte, hiszen fentről pazar rálátásunk nyílott a lábunk alatt kanyargó völgyre. Kitérőnket követően szép lassan visszaereszkedtünk a patakmederhez, melynek kövein ugrálva várt még ránk egy rövidebb etap, de a kalandos szakasz végére érve csak megérkeztünk a völgyet lezáró Ördög-rétre, ahol utolsó ellenőrzőpontunk vert tanyát (59-60. kép). 

A pontban finom sós perecet és mogyoró kaptunk igazolásunk mellé, ami hihetetlenül jól esett az egész napos menetelés végéhez közeledve. Nehezen is tudtunk elszakadni az asztaltól, de miután erőt vettünk magunkon ismét útra keltünk, és az utolsó etapnak nekilendülve bevettük magunkat az erdőbe. A közelgő cél csábító szavának engedelmeskedve gyorsan kanyarogtunk a sűrű rengetegben, ahol hamarosan balra fordultunk egy széles, murvás útra, melynek felszínét még egy jó darabon koptattuk (61. kép).

Végül a murvát is elhagyva haladtunk tovább, hogy hamarosan É-felé fordulva felvegyük a sárga kereszt fonalát, melyen rövidesen kereszteztük a közelben rohanó vasúti síneket (62. kép).

Ezt követően az utolsó kilométer már hamar lepörgött, és D-i irányból támadva újra bevettük Bakonyszentlászlót. Az Ősfenyves Turistaház ismerős épületét megpillantva, rögvest betértünk annak udvarába, melyet még jócskán a gyülekező viharfelhők előtt értünk el. A célban aztán bemutattuk papírjainkat, melynek köszönhetően rögtön át is vehettük a teljesítésért járó, élményszámba menő emléklapot, és a szintén mutatós kitűzőnket. Továbbá, az egész napos menetelés során elégetett kalóriák pótlására finom lekváros, illetve zsíros kenyérrel vendégeltek meg minket rendezőink (63. kép).

Klassz kis túra volt, annyi szent. Remek útvonalon kalauzoltak végig bennünk a szervezők, amely során első sorban a Cuha-patak völgye és a Csesznek körüli keringés vitte a prímet. Többnyire jól jelzett utakon kanyarogtunk, ahol nem, ott első osztályú szalagozás segítette dolgunkat. Ahogy azt az elején írtam, az útravalóul kapott itiner szintén nagyon korrekt volt, bár az összeollózott térkép kicsit árnyalja a képet. Egyébként a nevezési díjat figyelembe véve, szerintem a szolgáltatás abszolút rendben volt, melynek kiemelkedő része volt a túra végét kapott csodálatosan szép emléklap. De nem is ragozom tovább a dolgot, egyszerűen minden klappolt, ami egy jó túrához szükséges. Köszönet érte!